2021. május 7, péntek.
Hirdetéscustom_html_banner1

Nem megy Milánóba Ancelotti

A Real Madrid labdarúgócsapatától távozó Carlo Ancelotti eldöntötte, hogy a következő szezonban nem vállalja el a Serie A-ban szereplő Milan irányítását. Az olasz szakember az egyik közösségi oldalon ismertette álláspontját rajongóival. Az 55 éves szakember 1987 és 1992 között játékosként, míg 2001-től 2009-ig vezetőedzőként szolgálta a Milant, amely a legutóbbi szezonban csak a tizedik helyen végzett az olasz bajnokságban, így a következő idényben sem indulhat az európai kupaporondon. A milánói együttes vezetőedzője, Filippo Inzaghi alatt inog a kispad, most azonban biztossá vált, hogy a korábbi kiváló csatár távozása esetén nem Ancelotti lesz az utód – pedig Silvio Berlusconi klubelnök bízott az érkezésében. A Milannal Bajnokok Ligáját, bajnokságot, UEFA-kupát és Olasz Kupát nyerő szakvezető egy ideje hátproblémákkal küzd, ezért a nyáron kés alá fekszik Kanadában. Ancelotti távozását a múlt hét elején jelentették be a Real Madridnál, amely a 2014–2015-ös évadot trófea nélkül zárta.

Kapcsolódó cikkek:

Az erdélyi magyar iskolák kevésbé zsúfoltak és jobban felszereltek, mint a romániai átlag

Az Erdélystat.ro portál az Országos Statisztikai Intézet (INS) iskolai infrastruktúrára vonatkozó, a 2018-2019-es tanévben végzett felmérésének és a magyar iskolákban végzett saját 2019-es felmérésének...

Csupán negyvenezer nyugdíjas kap üdülési utalványt idén

Románia mintegy ötmillió nyugdíjasából csak negyvenezren kapnak üdülőjegyet valamely fürdőhelyiségbe 2021-ben – jelentette be szerdán a Fürdőturisztikai Munkáltatói Szövetség (OPTB) elnöke. Nicu Rădulescu azt mondta:...

Cîţu: Románia és Magyarország kölcsönösen elismeri az oltási igazolványokat

Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri a koronavírus elleni oltásról kiállított igazolásokat, ugyanakkor nem biztos, hogy erről megállapodást is alá kell írni – mondta Florin...

Legfrissebb