Hirdetés

Nem hosszabbítanak szerződést: Vita az ANL-s lakások körül

HN-információ
Egy 2016-os önkormányzati határozat miatt csaknem harminc csíkszeredai család nem tudja megújítani az ANL-s lakásokra szóló bérleti szerződését. Az érintettek jogi úton remélhetnek megoldást. Az Országos Lakásügyi Ügynökség (ANL) által épített lakások bérbeadásával kapcsolatosan forrnak az indulatok Csíkszerdában. Az ügyben érintettek a közösségi médiában közzétett bejegyzésükben arról számolnak be, hogy csaknem 30 család szembesült azzal, miszerint a lejáró bérleti szerződésüket nem fogja meghosszabbítani a város önkormányzata. Az indok: a főbérlőként bejegyzett személyek nem rendelkeznek csíkszeredai munkahellyel. Nehéz helyzetben a városvezetés A Hargita Népe érdeklődésére Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elmondta: az ANL-s lakások kirendeléséről és a bérleti szerződések meghosszabbításával foglalkozó bizottság decemberben szembesült azzal, hogy létezik egy 2016-ban elfogadott önkormányzati határozat, amelynek értelmében az ötéves bérleti szerződés lejárta után csak azok hosszabbíthatnak évente, akik esetében a szerződés tulajdonosa csíkszeredai munkahellyel rendelkezik. – Nehéz helyzetbe került a város vezetősége, hiszen felmerült a kérdés, hogy ezt a szabályt eddig miért nem alkalmazták? Erre a kérdésre nem érkezett érdemben válasz – fogalmazott a városvezető. Hozzátette: az önkormányzat megpróbált megoldásokat keresni az ügyben. Megvizsgálták, hogy az úgynevezett családkódexet lehet-e ezekre az esetekre értelmezni. Ebben ugyanis léteznek a családi háztartásokra vonatkozó jogi átruházási lehetőségek. A bukaresti ANL-központ azonban egyértelműen amellett foglalt állást, hogy ebben az esetben ezeket nem lehet alkalmazni – fűzte hozzá Korodi Attila. 27 család érintett Az érintett családoknak azt tanácsolták, hogy közös perben kérjenek bírósági értelmezést és bírói rendelettel érjék el a bérleti szerződések megszűnését. – Ez az egyetlen rövid távú megoldás, amit látunk, mert sajnos a határozat egyértelmű normatíva, amit alkalmazni kell. Csíkszeredában összesen 147 ANL-s lakás van, amelyekre nagyon nagy az igény, jelen pillanatban is hosszú a várólista – mondta a polgármester. Hozzátette: a kialakult helyzet 27 családot érint, akiknek lejárt a bérleti szerződésük. Korodi Attila ugyanakkor kifejtette: nem érti, hogy ez a helyzet hogyan maradhatott fenn éveken keresztül. A polgármester szerint a helyzet megoldását az is nehezíti, hogy az említett önkormányzati határozat jelenleg is érvényben van, annak megváltoztatása hosszú, legalább hat hónapos procedúra, amely visszamenőlegesen semmiképp sem volna érvényes.

Farkas Endre

 


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!