Nem feledkeztek meg a Roma Napról Székelyudvarhelyen sem: Köszöntő lovári nyelven

Megéri suliba járni. A jelenlétért ajándék járFotó: Caritas

A jelenleg is érvényes korlátozások miatt idén sem szervezhették meg személyes jelenléttel a hagyományos Roma Napi ünnepséget, viszont a világnap üzenetét mindenképp tovább szeretné adni a Gyulafehérvári Caritas – Szociális Gondozás székelyudvarhelyi munkaközössége.

A Nemzetközi Roma Nap a roma kultúra ünnepe, amely felhívja a figyelmet a romák társadalmi helyzetére is. A Caritas munkatársai a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatallal közösen készítettek kisvideót, amelyben lovári nyelven köszöntik a romákat, a kisfilm a Caritas Facebook-oldalán tekinthető meg
Még a tavaszi vakáció előtt, a múlt héten a Móra Ferenc Általános Iskolában, valamint a Tompa László Általános Iskolában is megtartották a Roma Napot, ebből az alkalomból kiscsoportos foglalkozásokon a roma kultúrát népszerűsítették. Ugyanakkor az első zsetonvásárra is sor került, a rendszeres iskolalátogatást szorgalmazó akció a Mindenki mindenkiért – Integrált szolgáltatások a székelyudvarhelyi hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című, nemzetközi finanszírozású átfogó projekt része.
– Az eredményes iskolai napokért pontokat kapnak a gyermekek, ezúttal a március folyamán összegyűjtött jelképes „zsetonok” mennyiségének függvényében választhattak édességek, tanszerek, színes ceruzák, tolltartó, kifestős könyvek közül – tájékoztatott Vass Orsolya projektmenedzser, aki még hozzátette, hogy az egy hónapos szünet után tovább folytatják a „motivációnövelő” akciót.
A Caritas munkaközössége egy Roma napi kvízt is összeállított, amely a szavazo.hu oldalon érhető el, és amellyel letesztelhetjük ismereteinket a roma kultúráról. Végül Székelyudvarhely központjának több pontján is kis Tudtad-e? cetliket helyeztek el, amelyeken rövid, tájékoztató jellegű információk olvashatók a romák szokásairól.

Asztalos Ágnes