Hirdetés

Szilágyi Nóra: nem érteni, érezni kell a jazzt

HN-információ
Elkezdődött a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál: tegnap a színház előtti téren nyilvánosan hangoltak a fellépők, és a csíkszeredai Kvab zenekar koncertezett, ma pedig a kubai sztárvendég, a Roberto Fonseca Trió játszik a Mikó-várban. Az idei fellépőkről, kísérőprogramokról és a jazzről kérdeztük Szilágyi Nórát, a fesztivál főszervezőjét. ‒ Mit érdemes tudni az idei fellépőkről? A felhozatalban a két legnagyobb név talán Roberto Fonseca és Dhafer Youssef. Hogyan sikerült elhívni ezeket az előadókat? ‒ Mindig lényegesnek tartottuk, hogy folyamatosan növekedjen a fesztivál, ezért évről évre próbáltunk egyre híresebb fellépőket hívni. Az is fontos része a szervezői koncepciónknak, hogy színes legyen a felhozatal. Úgy szoktuk összeállítani a programot, hogy minden nap, minden koncert kicsit más hangulatú legyen. Minél több színét és árnyalatát akarjuk megmutatni a jazznek. Az is fontos, hogy a helyi zenekarokat támogassuk, és az idén erre is sikerült odafigyelni. Most, két év után ez a visszatérés annyira jól sikerült, hogy nem is gondoltuk volna, mert mindenre jobban tudtunk figyelni. Amikor azt láttuk, hogy van arra esély, hogy megrendezzük a fesztivált, akkor azonnal indítottuk az e-maileket: volt öt-hat kiszemelt világhírű előadó, akikkel felvettük a kapcsolatot. Végül két nagyon híres trió is elvállalta a fellépést, igaz, hogy csak csütörtökön és pénteken tudnak fellépni, ami egy picit szokatlan, hiszen a sztárvendégek szombaton szoktak koncertezni, de mi soha nem tettünk semmit olyan nagyon szokványosan. Valamennyi napi programot úgy alakítottunk ki, hogy valami miatt különleges legyen. ‒ Említette, hogy többféle jazzstílus van: a fesztiválon milyen stílusokat hallhat majd a közönség? ‒ Lesz fusion, afro-kubai, klasszikus, funky, rockos jazz, de lesz groove-os, funk és soul stílus is. Minden előadó más-más stílusú. ‒ Ha már a jazznél vagyunk, kérem, jellemezze ezt a zenei műfajt, mi a különlegessége, mitől magával ragadó? ‒ A szabadság a legfontosabb benne, a zenei tudás, és az egymásra való ráhangolódás. Én most ezeket emelem ki, de nem tartom magam jazz-zenésznek, és lehet, hogy mindenkinek más-más jó a jazzben. Nekem a szabadság tetszik a leginkább, és az, ahogyan az előadók átadják egymásnak az energiákat, vagy akár az, ahogyan a közönség hatására változik az előadásmód. Szerintem a jazz bármelyik stílusának az az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy kiemel a hétköznapokból. Élőben nagyon sokan megszerették itt nálunk Csíkban a jazzt. Sokan mondták, hogy ez valamiféle elit zene, kiváltságosok zenéje, és hogy érteni kell. Én mindig azt mondtam, hogy nem érteni, hanem érezni kell a jazzt. ‒ A magyar és román fellépőkről is ejtsünk pár szót: ők milyen stílusú jazzt játszanak? ‒ A magyarországi fellépők szombaton és vasárnap koncerteznek. Hajdu Klára nagyon szép hangú énekesnő, tudni kell róla, hogy énektanár, zeneszerző és énekes is. Most egy kiváló zongoristával, Cseke Gáborral jön, aki már volt itt Csíkszeredában. Hajdu Klárát szemtelenül megkértem arra, hogy jöjjön magyaros jazzel, mert a jazz nyelve általában angol, és arra kértem, hogy hozzon egy kis magyar jazzt. Sok román és külföldi fellépőnk lesz, ezért kértem őt meg erre, hogy legyen egy kis magyar is. Igazából nem nyelvhez kötött a fesztivál, a jazz egyébként is mindenkinek a nyelvén szól, de nem akartam, hogy a magyar kimaradjon. Nagy János is nagyon jó zongorista, ő többek között Erkel Ferenc-díjas és Artisjus-díjas zongoraművész. Nagyon sok híres zenekar tagja, játszik például a Djabe együttesben, a European Mantrában is. A Nagy János Trió az ő saját zenekara, és a klasszikus vonalat képviselik. ‒ Ezek szerint van magyar vonatkozása ennek a műfajnak? ‒ Csak idézőjelben beszélhetünk magyar jazzről, vagy akkor, ha a magyar jazzelőadókat ide soroljuk. A jazz nem kifejezetten magyar, de az ének szólhat magyar nyelven. ‒ A helyi fellépőktől mit várhat majd a közönség? ‒ A jazzben nagyon sok stílus ötvöződik, és az előadóktól is függ, hogy éppen milyen zenekarból jönnek. A csíki Moonrise zenekarról nem tudom pontosan, hogy mivel készülnek, szerintem több stílust is fognak érinteni, de teljesen megbízom bennük, mert nagyon jó zenészek. A marosvásárhelyi Lazy Jam tagjai nagyon fiatalok, rockos jazzt fognak játszani. A szintén marosvásárhelyi Koszika & The Hot Shots hangzására jellemző a reggae és a funky is. A visszatérő zenekarunk, a Kék nyúl pedig új albummal jelentkezik idén. ‒ Kísérőprogramokból sincs hiány… ‒ Valóban, szombaton és vasárnap gyerekprogramok lesznek a központi parkban, valamint vasárnap ingyenes Mesehetes-koncert is lesz. A koncertek alatt is lesznek kísérőprogramok, például lesz festészet, a Nagy István Művészeti Líceum diákjai improvizálnak majd. A Mikó-várban majd kifeszítünk egy vásznat is azért, hogy a közönség is alkothasson szabadon. Rendhagyó zenés kertészkedés is lesz a Mikó-várban, hiszen a japán virágrendezés művészetét próbálhatják ki az érdeklődők. Az Ikebana-készítésben a sepsiszentgyörgyi Ikebana Kör fog segíteni, és természetesen jazz-zene fogja inspirálni a kézműveseket. ‒ Végül azt kérdezem, hogy mit várhat a közönség a Nemzetközi Jazzfesztivál idei kiadásától? ‒ Azt nem tudom megmondani, hogy milyen elvárása van a közönségnek, de azt tudom, hogy szórakozni szeretnének az emberek, jól érezni magukat. Ha minél több új dolgot hallanak, minél minőségibb zenét hallanak majd, annál több érzéssel mennek majd haza. Én mindig úgy állítom össze a programot, hogy minden elvárásnak megfeleljünk, és hogy minél színesebb legyen a felhozatal. Biztosan mindenki kap valamit, amivel hazamehet. Senki sem fog olyat hallani, amit már hallott volna, mert minden fellépő új műsorral jön.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!