Hirdetés

Nehéz idők próbája

HN-információ
Semmi sem állandó, csak a változás maga – a görög filozófus gondolata talán soha nem volt aktuálisabb, mint napjainkban. Életünk majd minden területe átalakulóban van, egyéni és közösségi szinten, és a közéletben egyaránt olyan folyamatok mennek végbe, amelyekkel alig tudunk mit kezdeni. Mindannyian a bőrünkön érezzük – még ha nem is akarunk időnként tudomást venni róla –, hogy minden másképp van, mint másfél évvel ezelőtt. A világjárvány egy olyan lavinát indított el, amely hihetetlen sebességgel pusztítja el mindazt, amit eddig építettünk. Aki úgy gondolja, hogy ő kívül áll ezen az egész felforduláson, egy üzletbe betérve máris ráeszmél, hogy nem tudja kivonni magát a változások alól, anyagi tekintetben semmiképp. Az élelmiszerek drágulása maga után vonta minden szolgáltatás ellenértékének emelkedését, s ha ez még nem lenne elég, az ősz az energiaárak robbanásszerű emelkedésével köszöntött be. Igazi kihívás ez a járványhelyzettől amúgy is frusztrált, elkeseredett embereknek, hiszen nyakunkon a tél, és a fogyasztók nagy része nincs felkészülve arra, hogy háromszoros árat fizessen az energiaszolgáltatásért, hiszen a bére normál esetben egy lejjel sem emelkedett. A frusztrációt tovább fokozza a járvány tombolása, a kórházak telítődése, a gyógyszerhiány, a szakszemélyzet aggasztóan alacsony száma a betegek áradatához képest… még azok is, akik tagadták eddig a Covid létezését, ráeszmélhetnek arra, hogy ez már régóta nem a tévében látott vagy a lapokban olvasott járvány, hanem a köztünk járó betegség, amely mindannyiunkat érinthet. S hogy mindezen lesújtó, a világot sarkaiból kiforgató történések sűrűjében újabb kormány bukik meg Romániában, azon már csak legyintünk. Mit is tehetnénk? – vonjuk meg a vállunkat lemondóan, és meg vagyunk győződve róla, hogy ami körülöttünk történik, szerencsétlen véletlenek sorozata, és semmilyen összefüggésben nincs a saját valóságunkkal. A bizalom szó nagyot esett a népszerűségi listán, szinte már nem is használjuk valós tényekkel kapcsolatban, csak akkor, ha nem a jelenben történő dolgokról beszélünk. Nemcsak a politikában, személyes és munkahelyi kapcsolatainkban, barátságainkban, de alapvető értékeinkben is megingott a bizalmunk. A gyanakvás, a rossz gondolatok csapdája uralkodik helyette: a változás része ez is, mint ahogy a felismerés, miszerint egymás nélkül sehogy sem boldogulunk.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!