Hirdetés

Négynapos Hagymafesztivál Madéfalván

HN-információ
Nemzetközi konferenciát és többnapos rendezvénysorozatot tartanak szeptember 15–18. között Madéfalván. A nyolcadik alkalommal megszervezett hagymafesztivál a szervezők szerint megérett arra, hogy térségi rendezvényként tartsák számon. Idén igazi fesztiválhangulatot ígérnek a szervezők. nemzetkozi-logoA hagymafesztivál célja a helyi termékek, jellegzetességek, a kultúránk ismertetése a turisták és magunk körében egyaránt. Hovatovább egyre szorosabban összefonódik a helyi termék a turizmussal, mert ettől lesz sajátságos egy helyi turisztikai célpont. Fontos tényező, hogy nem a multiktól származó élelmiszert, termékeket kínálják a vendégeknek, hanem a helyben előállított ételeket. Arra hivatottak ezek a fesztiválok, hogy a helyi közösséget neveljék, de a turisták számára is bemutassák azt a terméket, amit nem biztos, hogy az üzlet polcain megtalál – foglalta össze a rendezvény célját a Székely Gazdának Csibi József szervező. Az elmúlt nyolc évben a hagymafesztiválnak köszönhetően Madéfalva neve ismertebbé vált, összekapcsolódott a hagymával. – Nem lehet azt mondani, hogy nagy mennyiségű hagymát termelnek az emberek Madéfalván, bár van „mozgolódás”. Azt mindenki láthatta, hogy sok ember jön el erre a rendezvényre, így más termékeket is el lehet adni. Ha nem is feltétlen hagymát, de a gazda más termékeket is tud értékesíteni, például sajtot, túrót. Mi, a vezetőség adtunk a hagymának egy értéket, s ezt a gazdák kellene feltöltsék tartalommal. Megadjuk a szakmai segítséget, imázst építünk, és kellene néhány gazda, akik fantáziát, megélhetést látnának ebben a családjaik számára – mondta lapunknak Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere. Az idén négynapos program keretében a történelmi témájú konferencia mellett szeptember 16-án, pénteken Helyi termék és a turizmus szerepe a vidékfejlesztésben témakörben szerveznek szakmai konferenciát, amelyen Szentes Csaba vázolja az önkormányzat vidékfejlesztésben betöltött szerepét. Kovács Gyula, a magyarországi Tündérkert mozgalom alapítója Régi gyümölcsfajták nyomában címmel tart előadást, Macalik Ernő a gyógy- és fűszernövényekben rejlő gazdasági lehetőségekről beszél, Kolumbán Gábor pedig a helyi erőforrásokra alapozott vidékfejlesztés témakörben értekezik, majd dr. Szalók Csilla az agroturizmus magyarországi tapasztalatairól számol be, míg dr. Hajas Pál a magyarországi Kozárd község példáját mutatja be, ahol a helyi termékek és turizmus összekapcsolásával sikerült újra életet vinni a településre. A rendezvényen meghívottként jelen lesz Daniela Giurcă, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára; Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke; Varga Péter, a szlovákiai Gazda Polgári Társulás elnöke és Szabó Attila, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Gazdakörének elnöke. – Vidékfejlesztésben dolgozunk, és a turizmus meg a helyi termékek összefonódása Székelyföldön már szinte magától értetődik. A mezőgazdaságban megtermelt javakat a legnagyobb haszonnal a turizmusban kellene értékesíteni. A konferencia előadásain erre próbálnak az előadók rávilágítani – hangsúlyozta Csibi József. Szentes Csaba magazinunknak kijelentette: azért hívtak politikusokat a rendezvényre, hogy lássák, bármilyen döntés meghozatalakor a szakmaiságot kell alapul venni. A polgármester szerint fontos a szomszédos régiókkal együtt mozogni. – Mindenütt van mozgolódás, velünk párhuzamosan is vannak próbálkozások, ha találkozunk, akkor legalább tudunk egymásról, láthatjuk, ki miben gondolkozik, hogyan lehetünk egymásnak segítségére, esetleg partnerként is dolgozhatunk – fogalmazott Szentes Csaba. Az idén a hagymával díszített szekerek szombaton Madéfalvától Csíkszeredáig fognak felvonulni, majd este hagymabált tartanak. Vasárnap igazi fesztiválhangulat lesz Madéfalván, ahol Székelyföld főzőversenyeinek nyertes csapatai főznek. A szervezők már most is tudják, hogy nemcsak pityókás tokány vagy hagymás rostélyos, de halászlé, hagymás dödölle is készül majd. Igazi attrakciónak számít az aszfaltban sült bárány, a százméteres kolbász, a sült malac és a sült pulyka. Daczó Dénes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!