Hirdetés

Nagy sikere volt a Legato Egyesület online népdalos rendezvényének


Székelyföldi népdalminősítőt kívánt útjára indítani a szé­kely­ud­var­he­lyi Legato Egyesület, és Kárpát-medencei szintű rendezvény lett belőle. Majdnem kétszáz gyermek és fiatal jelentkezett egy-egy népdalcsokorral, és nemcsak bemutatkozási lehetőséget, hanem komoly szakmai útmutatást is kaptak.


Fél évtizede szervez a Legato Egyesület tehetséggondozó programokat, ezek egyike az idén első alkalommal meghirdetett „Nem úgy van most, mint volt régen…” székelyföldi népzenei továbbképző és verseny. Eredetileg is online formában képzelték el, talán ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak Székelyföldről, hanem Erdély számos régiójából, de a Vajdaságból és Magyarországról is neveztek be a rendezvényre – összesen 124 egyéni regisztrációt és 20 csoportosat iktattak. A szervezőket is meglepte a nagy érdeklődés – tudtuk meg Sófalvi Emesétől, a Legato Egyesület vezetőjétől. Érdekes tapasztalat, hogy nagy többségük lány volt, mindössze 12 fiú vett részt az eseményen.

Kiértékelő két felvonásban
November végéig lehetett jelentkezni a népdalversenyre, amelyet általános és középiskolás diákoknak hirdettek meg, akik egyénileg vagy csoportosan is bekapcsolódhattak egy népdalcsokrot tartalmazó videofelvétellel. Nem kellett kiállniuk a közönség elé, a lámpaláz nem rontott a produkciók minőségén, a résztvevők igazából nem is voltak versenyben egymással, hiszen mindenki kapott minősítést. Az előadásra bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítést lehetett kiérdemelni. Az eredeti terv szerint a nagy kiértékelő november végén le is zajlott volna, de a beérkezett felvételek mennyisége miatt a zsűrinek igencsak meggyűlt a dolga, így a kisebbeknek december első hétvégéjén tartottak online eredményhirdetést, a nagyobbaknak pedig tegnapelőtt. A zsűriben Bárdosi Ildikó magyarországi népdalénekes, népiének­tanár, Kászoniné Fejős Gabriella népzenetanár és Molnár Szabolcs népzenész kapott helyet.

Jövőben is meghirdetik
Sófalvi Emese elmondta, a beérkezett produkciók 90 százaléka minőséget képviselt, nagyon kevés bronz minősítést kellett kiosztaniuk. Megtudtuk azt is, hogy már a jelentkezés után szakmai segítséget nyújtottak a résztvevőknek, az eredményhirdetésen is szakmai értékelést, véleményezést és tanácsot kaptak a zsűri tagjaitól, a kiemelt arany minősítésben részesülők pedig olyan ajándékokat a Hagyományok Háza jóvoltából, amelyek további fejlődésükhöz, gyarapodásukhoz járulnak hozzá.
– Kis mesterkurzusként is felfogható a népdalverseny, hiszen a jelentkezők fogódzókat kaptak, hogy például hogyan lépjenek fel nagyobb rendezvényeken, mire figyeljenek jobban oda – fogalmazott a Legato Egyesület vezetője.
Hangsúlyozta, hogy volt néhány olyan produkció is, amelynek előadói a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató versenyen is megállnák a helyüket.
A szervezés főleg Tifán Csa­ba zenetanár és Kászoniné Fejős Gabriella feladata volt. A szombati eredményhirdetés után kö­zösen eldöntötték, hogy a sikeres nyitány után ezt a jellegű népdalminősítő rendezvényt folytatni kell, tehát jövőben is megrendezik majd, és maradnak az online formánál, hiszen – mint fentebb már említettük – számos előnye van ennek, ugyanakkor a felvételek is visszahallgathatók. Sőt, a legjobb produkciók hamarosan felkerülnek az esemény Nem úgy van most, mint volt régen néven elérhető oldalára is.

 


 


Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!