Hirdetés

Ne bánts, alkoss!

HN-információ
Hat erdélyi fiatal az Erasmus+ program jóvoltából, 2018. szeptember 24.–október 3. között részt vett a Not bullying, let’s art! – Ne bánts, alkoss! mottóval szervezett nemzetközi ifjúsági cserén Spanyolországban, Málagában. Az utazás és az ott-tartózkodás nem jöhetett volna létre a székelykeresztúri Erdélyi Ifjúsági Egyesület és a mála­gai Imagina Egyesület lelkes koordinátorai, programszervezői nélkül. Amint a választott mottó is mutatja, egész idő alatt a művészetek segítségével arra kellett választ találjanak a hét európai országból (Észtország, Makedónia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország és Törökország) érkezett fiatalok, hogy miért fontos és miként valósítható meg egymás elfogadása, a rengeteg különbözőség ellenére. Kis csapatunk (Bende Helga, Csomor Ágota, Demeter Hunor, Dobos Csenge, Simó Tamás, Szatmári Anna) Székelykeresztúrról indult, ahol rövid megbeszélést, eligazítást tartott koordinátorunk, Gagyi Réka, az Erdély Ifjúsági Egyesület munkatársa, majd mikrobuszba szálltunk és Kolozsvár felé vettük az irányt, ahonnan indult a repülőgépünk. Szerencsésen megérkeztünk Spanyolországba, majd a szállásunk székhelyére, a La Noriába, ahol várt ránk Laura Aguilar, María Jss és az ő munkájukat segítő önkéntesek, Agnese Correra, Mariangela Falvo, Ana Seixas. [caption id="attachment_79545" align="aligncenter" width="960"] Különböző helyekről érkeztünk, mások vagyunk, de ugyanaz a célunk Fotó: Imagina / Facebook[/caption] A program egyik célja a 42 különböző nemzetiségű fiatal segítése egy közös „nyelv” megtalálásában, ami értelemszerűen az angol nyelv volt, de ezen túl a csapatépítő játékok, a képzőművészet, a színház, a videokészítés eszközeinek felhasználásával jobban megismertük egymást és önmagunkat. A szobákban is különböző nemzetiségű fiatalok laktak együtt közel két hétig. Mivel éjszaka érkeztünk, a hely kis bemutató körútja után vacsoráztunk és nyugovóra tértünk, reménytelve, izgatottan vártuk a reggelt, amikor is elkezdődtek a rendkívül színes, tanulságos és szórakoztató programok. Az első nap az ismerkedéssel startolt, majd az órarend meg az ottani szabályok bemutatásával folytatódott, ebéd után rövid szabadidős programunk volt, ami alatt felfedezhettük a várost. Délután csapatépítő meg improvizációs játékokon vettünk részt, ahol nagyon jól szórakoztunk, és csupán egy nap után éreztük, hogy ha erre a rövid időre is, de mi 42-en összetartozunk. A nap végén interkulturális est volt a programpont, amikor is a különböző nemzetek ételeivel, étkezési szokásaival ismerkedhettünk meg, mindenki feltálalta az általa otthonról hozott, népére jellegzetes ételeket, amit aztán vacsoraként elfogyasztottunk. A sűrű első nap után összeverődött egy lelkes csapat észt, olasz és erdélyi fiatalokból, akik a spanyol résztvevők meghívására éjszakai városnézésre indultak. Meglátogattuk a város néhány történelmi műemlékét, felmentünk egy magaslati kilátóra, ahonnan beláttuk az egész várost meg a tengerpartot. A különböző programok a faji, vallási, nemi, betegség miatti másság felismerése, elfogadása, megállítása és megszüntetése köré szerveződött tevékenységekbe vonták be a fiatal résztvevőket. Egyik érdekes foglalkozás egy rövid színdarab megírása és bemutatása volt, úgy, hogy csak a szereplők mivoltja volt meghatározva. Három „színtársulat” alakult, és lázas munkába kezdtünk, a végeredmény: dicséretre méltó alakítások és rendezői megvalósítások. Az első napok után, amikor is mindenki belekóstolhatott a képzőművészeti alkotások készítésébe, a színművészet nyújtotta varázslatos világba és a filmkészítés rejtelmeibe, választanunk kellett, melyik műhelyben folytatjuk a tevékenységet a hátralévő időszakban. Mi erdélyiek a videós csoportot választottuk, volt közülünk szereplő, producer, rendező, operatőr, rendezőasszisztens, vágó. Egy olasz lány, Agnese vezette a videós csoportot, értékes utasításokat adva a meglehetősen tapasztalatlan filmes csapatának, megmutatva, hogyan kell kezelni a kamerát, miként lehet egy jó képet, illetve egy jó videót készíteni, tanácsokat adva a színészeknek is. Két remekbe szabott kisfilmet készítettünk: az egyik film egy hallássérült lányról szólt, akit sok bántódás ért, de végül egy együttérző lány ráébreszti a társaságot, hogy e sérült lány nem kevesebb, mint ők. A másik film témáját a sportból merítettük: a pályán fiúk kosárlabdáznak, s amikor csatlakozni szeretne hozzájuk egy fiú meg egy lány, csak a fiút fogadják be. Ám a lány – barátja segítségével – megmutatja, hogy nem számít egy jó játékban a nemi különbözőség. Esténként nagyon érdekes bemutatókat hallhattunk, láthattunk, ugyanis minden nap végén két ország képviselői bemutatták a helyet, ahol élnek. Kisfilmeket, képeket vetítettünk, rövid előadást tartottunk lakóhelyünk történelmi eseményei­ről, turisztikai látványosságairól, kulturális és népművészeti jellegzetességeiről. A mi bemutatónk azért is volt különleges, mert mi ugyan Romániát képviseltük, de mindannyian magyarok, székelyek vagyunk, és Erdélyből érkeztünk, aminek saját nyelve, kultúrája, szokásai, zászlaja, himnusza van, egy kis ország az országban. Levetítettük a Székely nyelvlecke angoloknak című videót is, együtt próbálták a különböző anyanyelvűek kimondani a nagyon nehéz székely szavakat, végül székely táncot tanítottunk nekik. Egyik nap ellátogattak hozzánk a Pueblos de colores nevű szervezet tagjai, akik különböző testi, lelki és szellemi betegségben szenvednek. Ezekkel a hátrányos helyzetű személyekkel foglalkozásokon vettünk részt, együtt festettünk, plakátokat készítettünk, ráerősítve az ifjúsági csere jelszavára: Ne bánts, alkoss! Ottlétünk alatt volt egy teljes szabad napunk is, amikor alaposabban megismerkedtünk a várossal, megfürödtünk a Földközi-tengerben, felültünk az óriáskerékre, hogy a magasból gyönyörködhessünk Málaga szépségeiben. A legutolsó nap minden csoport bemutatta alkotásait, a rajzosok kiállítást szerveztek az emberek különbözőségéről, a színházasok kis előadást tartottak a másság elfogadásáról, mi videósok pedig levetítettük filmjeinket. Ekkor látszott igazából az ott töltött napok munkája, sokat tanultuk, rengeteg tapasztalatot szereztünk és jó barátokra, ismerősökre tettünk szert. Már csak a búcsúzás volt hátra, ami meglehetősen könnyesre sikerült, fájó szívvel váltunk el egymástól, és megígértük, ha egy mód is adódik az életben, találkozni fogunk, nem számít, hogy több ezer kilométer választ el egymástól. Addig is tartjuk a kapcsolatot a közösségi hálón. Szatmári Anna


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!