Hirdetés

Munkásságát értékelték

HN-információ
Batthyány-Strattmann-díjjal tün­tette ki a magyarországi Em­be­ri Erőforrások Minisztéri­u­ma dr. Amb­­rus Józsefet, a szé­kely­ud­var­helyi mentőállomás vezetőjét. 06_Ambrus_dij Tudomása szerint egyedüli Magyarország határain kívül élő orvos, aki megkapta a Batthyány–Strattmann-díjat. – Egy budapesti kollégám szerint ez a legnagyobb kitüntetés, ami egy orvos életét, pályáját megkoronázhatja – nyilatkozott leplezetlen örömmel és büszkeséggel lapunknak dr. Ambrus József, a székelyudvarhelyi mentőállomás igazgatója. A rangos állami kitüntetést Ambrus doktor november 3-án, a pesti Vigadóban vette át az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőjétől négy magyarországi kollégájával együtt. Ezt a díjat az egészségügyben több évtizeden át kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek ítélik oda. A díj névadóját, Batthyány-Strattmann László szemészt (1870–1931) a szegények orvosaként tartják számon, hiszen az orvosi egyetem befejezése után magánkórházat nyitott, ahol, mélyen vallásos ember lévén, a szegényeket ingyen gyógyította. Már életében sokan szentként tisztelték, 2003 márciusában pedig II. János Pál pápa boldoggá avatta.  


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!