Hirdetés

Modern kijelzőrendszer lesz a városi buszokon

HN-információ
Várhatóan szeptember második felében szereli föl a termékeket forgalmazó magyarországi cég az elektronikus kijelzőrendszert a csíkszeredai városi autóbuszjáratokra, illetve öt megállóba. [caption id="attachment_10046" align="aligncenter" width="620"]Öt megállóban, illetve mindegyik városi járaton megjelenik az új tájékoztató rendszer Öt megállóban, illetve mindegyik városi járaton megjelenik az új tájékoztató rendszer[/caption] [dropcap]B[/dropcap]e akar törni termékeivel a romániai piacra, ezért bemutató jelleggel hozza el az általa forgalmazott modern, integrált rendszert egy magyarországi cég Csíkszeredába, és szereli fel a Csíki Trans Kft. által működtetett tömegközlekedési eszközökre, illetve egyes buszmegállókba. Szám szerint ötbe: a vonatállomással szembeni végállomáson, a Kossuth utcán az Asirom-székház előtt, a villamossági vállalat és posta épülete előtt, a Csíki Játékszínnel átellenben, a központi park mellett lévő állomásban és a Vár téri buszmegállóban lesz digitális kijelző, amelyen látható lesz a soron következő járat érkezési időpontja, és hangosbemondó is közli majd az utasok számára szükséges tudnivalókat. – Sőt, okostelefonon is elérhetők lesznek majd ezek az információk – nyilatkozta lapunknak Veress János, a Csíki Trans igazgatója. A buszokról lekerülnek azok a táblák, amelyek most az illető járat színét és útvonalát jelzik, helyettük elöl és hátul digitális kijelzőn lesz látható majd az útvonal, de a rendszer részeként lesz a buszokon jegykezelő, üzemanyagfogyasztás-mérő és utasszámláló berendezés is. Veress János azt mondta, előreláthatóan szeptember derekán írják alá a szerződést a magyarországi céggel, azután várható a rendszer kiépítése. A költségeknek csak egy kis része terheli a csíkszeredai közlekedési vállalatot: biztosítaniuk kell az áramellátást az említett öt buszmegállóban, illetve a járműveket olyan állapotba kell hozniuk, hogy üzembe lehessen helyezni bennük a rendszer különböző elemeit. – Tulajdonképpen az infrastrukturális költség a miénk, de ez minimális ahhoz a befektetéshez képest, amit a magyarországi cég hoz. Egyfajta bemutató rendszerként kívánják kiépíteni a csíkszeredait, hogy itt majd élőben láthassák is azok, akik érdeklődnek a termék iránt – magyarázta Veress János. Forró-Erős Gyöngyi


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!