Rengeteg cikk, elemzés született a hazai sajtóban a hónap elején napvilágot látott PISA-jelentés kapcsán. Nem véletlenül: a hazai eredmények láttán a vészharangot már nem kongatni, hanem félreverni kell(ene), akkora a baj. A háromévente jelentkező PISA (Programme for Inter­na­tional Student Assessment) vizsgálat azt méri, hogy a közoktatásból hamarosan kikerülő 15 éves tanulók milyen mértékben rendelkeznek azokkal az alapvető ismeretekkel, amelyek a mindennapi életben való boldoguláshoz, a továbbtanuláshoz vagy a munkába álláshoz szükségesek. A matematikai és természettudományi műveltség, illetve szövegértő olvasás áll a felmérések fókuszában. 2018 tavaszán az OECD (Gazdasági Együttműködés és Fejlesztési Szervezet) tagállamaiban, 79 országban tesztelték a diákokat, Romániában 180 iskolából több mint 5000 tanuló vett részt a felmérésen. A friss vizsgálatban (is) tarolnak a távol-keleti országok. Nagy meglepetésre az ötödik és ezzel az első európai ország Észtország, amely még a tanügyi rendszeréről világhíres Finnországot is megelőzte – igaz, csak picivel – a felmérésben. A rangsorban hetedik finneket rögtön követi Írország, majd Lengyelország és Svédország. Magyarország a 33-dik, míg Románia a 48-dik. Jobban teljesítettek a hazai diákoknál az orosz, görög, török, horvát, cseh, szlovén, szlovák, ukrán, szerb 15 évesek is, és – természetesen – a nyugat-európai államok mindegyike megelőz minket a listán. Mögöttünk az európai országok közül már csak a Moldovai Köztársaság, Montenegró, Ciprus, Albánia és Koszovó kullog. Míg Magyarország legalább azzal vigasztalhatja magát, hogy bár a középmezőnyben van, és előrelépnie nem sikerült, de legalább nincs látványos zuhanás a korábbi PISA-eredményekhez képest, Románia ezt korántsem mondhatja el magáról. Mert Románia az utóbbi 9 év leggyengébb eredményeit hozza. Kirajzolódik például, hogy 10 jelenlegi 15 évesből 4 gyakorlatilag nem érti, amit olvas. Mindezek fényében enyhén szólva is különös az új tanügyminiszterünk kijelentése: aggodalomra nincs ok, mert a felmérés nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy mit tudnak a tanulók, hanem az ismeretek alkalmazására konkrét élethelyzetekben. Na de könyörgöm, hát a tudás nem arra való, hogy alkalmazni is tudjuk? Hogy az életben munkára, állásra, megélhetésre, érvényesülésre, kiteljesedésre, netán innovációra konvertáljuk a megszerzett információkat? Szóval Monica Anisie szerint gond egy szál se, gyerekeink tudnak, csak épp ezzel nem tudnak élni… Hasonlóan érdekes olvasmány a Román Akadémia véleményezése is. Az még rendben van, hogy kijelentik, szükség van a tananyag egyszerűsítésére, a memória fejlesztésére, de arra már összeráncolja az ember a szemöldökét, mikor azt olvassa: nem kellenek olyan új tárgyak, mint a környezetvédelem, pénzügyi és banki ismeretek, egészséges életmód, közlekedési nevelés stb., ezeket bele kell gyúrni már meglévő tantárgyakba, és kész. Sőt a latin legyen ismét választható tantárgy az érettségin, s a román nyelvtant tanítsák komolyan középiskolai szinten is. Az akadémikusok egyenesen óva intenek attól, hogy túlzott fontosságot tulajdonítsunk a gyakorlati tantárgyaknak, és határozottan kiállnak amellett, hogy rendkívül veszélyes az elmélet drasztikus csökkentése a gyakorlati kompetenciák fejlesztése érdekében. Pedig nincs mit szépíteni: a jelenlegi 15 évesek majdnem fele gyakorlatilag alkalmatlan lesz egy rakás munkaterületen. És úgy egyébként is, a világban való legalább „középszintű” eligazodásban is: mindenütt nehézségei támadnak, ahol szövegértelmezésre van szükség. De ugyanezek a 15 évesek három év múlva választójogot kapnak. Pár év múlva akár politikus is lehet belőlük. Vajon belegondoltak ebbe? A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége is állásfoglalást adott ki, amelyben kijelenti, hogy „a korszerű 21. századi oktatásnak immár nem a tananyag számonkérésére, a lexikális tudás ellenőrzésére, az információátadás központú oktatási gyakorlatokra kell alapoznia, hanem a PISA-felmérés által is fontosnak tartott alapkompetenciák fejlesztését kell céljának tekintenie”, és nem azért, mert nekünk állandóan valami globális elváráshoz kell alkalmazkodnunk, hanem azért, mert „ezek szolgálják a mindennapi életben való boldogulást”. Az RMPSZ szerint a kerettantervek és a tananyag gyermekközpontú modernizálására, megújítására és decentralizálására; a pedagógusképzés, továbbképzés alapos reformjára és hatékony finanszírozására; továbbá az értékelési és oktatási módszerek változatossá és hatékonnyá tételére van szükség. A jelenlegi 12 éves gyerekek lesznek a következő felmérés alanyai. Homokba dugjuk a fejünket, vagy képes lesz végre ez a berozsdásodott, leamortizálódott, tönkretett és kivéreztetett hazai rendszer egy kicsit is elmozdulni, hogy legalább ne csússzunk lejjebb? Hogy ők már jobban teljesítsenek?

Asztalos Ágnes