Az egyetemválasztást tekintve nem voltak határozott elképzeléseim, csak ötleteltem, hogy mit is válasszak, merre tovább. Felmerült a földrajz szak, a fotó, film, média szak, és még sorolhatnám. Végül a Csíkszeredai Sapientia mellett döntöttem, de még kérdéses volt számomra, melyik szak legyen, ez akkor dőlt el, mikor leültem az iratkozásnál a székbe, és kérdezték, hogy milyen szakon szeretnék tanulni. A választásom a Kommunikáció és PR szakra esett, amit máig nem bántam meg. A felvételi beszélgetésre várva egy lány kért meg, hogy engedjem előre, mert másképp lekési a vonatot. Ő az egyik személy, aki ma is nagyon közeli barátom, és remélem, még sokáig az is marad. Az első napon köszöntővel fogadtak, mellette az első jegyzetfüzetünkkel, hozzá egy golyóstollal, melyek ma is megvannak. Az egyetem elkezdését megelőzte a gólyatábor, ami egy kezdő lépés volt, majd követte a gólyabál, ahol a szakcsoportunkat kellett képviselni, itt harmadik helyezést értünk el, nagyon kalandos volt, sokat készültünk rá, zászlókat és jelmezeket készítettünk. Az első év hamar eltelt, megismerkedtünk a kommunikáció és a PR alapjaival, a kulcsfogalmakkal. Ebben az évben a fő hangsúly az ismerkedésen és az új tapasztalatok szerzésén volt, a barátságok kialakításán és a tanultak gyakorlatba helyezésén. A mi szakunk volt az első, akik bevállaltunk egy kutatást, és az egyik tárgyból még pluszórát is kértünk, ilyen se előttünk, se utánunk nem fordult elő, tanárunk elmondása szerint. Mi mindig arra törekedtünk, hogy a lehető legtöbb dologba belekóstoljunk, és megízleljük, milyen az, ha majd az elhelyezkedésre kerül a sor, megmutathassuk, hogy mennyi tudást adott nekünk ez az egyetem. Természetesen, voltak problémák is, amelyek megoldása fejfájást is okozott, de összetartottunk mindig, és közösen kerestük a megoldásokat. Az első évet követően egy szaktársammal felkaptuk a hátizsákot és útnak indultunk, célunk Budapest volt, ahol egy fél éven át tanulhattunk és tapasztalhattuk meg, milyen külföldön magadról gondoskodni, és hogy lehet így élni. Bizton mondhatom, egyikünk sem bánta meg, mivel úgymond egy másik életbe csöppentünk, amiből próbáltuk a legtöbbet kihozni, rengeteget jártuk a környező településeket, minden akciót kihasználtunk, és olyan kalandokban is részünk volt, amit itthon nem élhetnénk át. Sok érdekes és felejthetetlen tapasztalatot szereztünk e téren. Viszont vannak hátulütők is az Erasmus+ programot tekintve, mivel ezt követően második félévben is szerettünk volna kimenni szakmai gyakorlatra, viszont nem fogadtak sehol, így ez a tervünk meghiúsult. Nem törtünk le, hiszen tudtuk, hogy még úgyis visszatérünk. A szakmai gyakorlatot mindenki más és más helyen végezte, volt, aki egy polgármesteri hivatalban, volt, aki a kulturális központnál, de olyan is volt, aki újságnál. Számomra a választás az újságírás, riporterkedés volt, így két helyen végeztem a gyakorlatot, az egyik a Hargita Népe, a másik pedig a Marosvásárhelyi Rádió volt, ahol nagyon sokat ellestem a szakma rejtelmeiről. A harmadév kezdetén mindenki számára nagy stresszt jelentett, hogy mi lesz a szakdolgozat témája, hogyan fogja minden más mellett még azt is megírni, de ahogy telt-múlt az idő, inkább azon bánkódtunk, hogy mindjárt vége, és talán még egyszer nekifognánk az egyetemnek, hiszen, egy szaktársam szavaival élve, olyan volt ez a három év, mintha tíz év lett volna.

László Tünde