Hirdetés

Mindent maguk dolgoznak fel a csekefalvi levendulásban: Kezdődik a levendulavirágzás

HN-információ
Idén sem maradnak el a nyílt napok a csekefalvi levendulásban: a virágzás kezdetétől a szüretig majdnem három héten át bármelyik nap felkereshető az illatos, lassan lilába boruló ültetvény. Vezetett sétákra lehet jelentkezni, s a kisebbeknek hétvégente állatsimogatóval is kedveskednek. Udvarhelyszék első levendulaültetvényének története hét évre nyúlik vissza, sőt, Moldován-Szeredai Noémi tulajdonos és családja voltak az elsők a fesztiválszervezésben is. Az idei immár a hatodik, és a nyílt napok iránt nem csökken az érdeklődés, százak várják évről évre, hogy június végén a Székelykeresztúr melletti Csekefalvára utazhassanak egy kis mediterrán hangulatért. Megkésett virágzás Moldován-Szeredai Noémi elmondta, hogy a járvány miatt már a tavaly átalakították kissé a Levendulafesztivált, ezt az utat folytatják idén is. Három héten át, szombattól kezdődően egészen július 15-ig mindennap fogadják az érdeklődőket, hétköznapokon 15 és 20 óra között, hétvégeken 10-től 20 óráig az időjárás és virágzás függvényében bármelyik nap felkereshető a levendulás, természetesen a hatályos egészségügyi és biztonsági előírások betartásával. Késő délutánonként, 19 órakor indul az ismertető séta, melyen betekintést nyerhetünk az ültetvény keletkezésének történetébe, illetve megismerkedhetünk a növény gyógyhatásaival, hétvégén pedig több vezetett sétát is szerveznek. Jó tudni, hogy csokrot szedni nem lehet, de fotózkodni igen, nagyobb csoportok esetében pedig jobb, ha a 0724–071268-as telefonszámon bejelentkeznek. – Mostanában rendszerint nagyon csapadékos a május vagy a június itt a térségben, a sok eső késlelteti a levendula virágzását. Ezúttal is így van, bár a domboldalra felkúszó, egyhektáros ültetvényünk egyre lilább – közölte tegnap lapunk érdeklődésére a tulajdonos. Egyébként a Moldován család végez el mindent a levendulás körül, az első kapavágástól az illóolaj kipréseléséig, a szappan és egyéb termékek elkészítéséig minden saját kezük munkája. – Bár eddig is teljesen autentikus és természetes módon dolgoztuk fel a saját magunk által termesztett gyógynövényt, most már elindítottuk a hivatalos eljárást is, a bio termékké minősítés folyamatát – árulta el Moldován-Szeredai Noémi. Illóolajért mindent Egyébként a csekefalvi ültetvényen termett gyógynövény 95 százalékából illóolaj készül, amely számos kozmetikai termék alapanyaga. – Bővülőben van ezek palettája, ezen a téren igyekszünk erősíteni – tette hozzá a lila mezők gazdája. A termékek iránt állandónak mondható a kereslet, és maga a levendulatermesztés iránt sem lett nagyobb az érdeklődés mostanában. – Nagyjából öt évvel ezelőtt talán többen szerettek volna maguk is levendulát ültetni, de többnyire hamar kiderült, hogy a karbantartás és az értékesítés nem is olyan egyszerű dolog. Szárított csokorból túl sokat nem lehet eladni, ahhoz viszont, hogy illóolajat állítson elő valaki, nem elég egy pár áras telek – mondta Moldován-Szeredai Noémi. A lényeg: Csekefalván csak a szélső sorokból szedik le a még bimbós levendulaszálakat, ugyanis ezekből lesz a szép és tartós csokor, az ültetvény többi részén bevárják a teljes virágzást, az illóolaj szempontjából ez az ideális. – Három hétig csak mutogatjuk a levendulást – jegyezte meg a tulajdonos asszony.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!