Kiegyensúlyozott, mosolygós, magabiztos, és ahhoz képest, hogy nem ismerjük egymást, megtisztelően közvetlen – ilyen Bartha Boróka színésznő és háromgyermekes édesanya, aki 12 éve tagja a Figura Stúdió Színház társulatának. Februárban a Színész házon kívül program révén a szokásosnál több reflektorfény esett rá: tárgya volt egy kibeszélőshownak, valamint egy vasárnap délutánon a pincérnőszerepbe is belebújhatott a helyi bisztróban. A kép, ami visszatükröződik róla a család, a barátok, a nézők szeméből, ugyanaz, amit ő is gondol magáról – ezt nevezik hitelességnek, eredetiségnek, ami rendkívül jó alapja egy színészi pályának. Bartha Borókával a gyergyószentmiklósi színház kávézójának délelőtti csendjében beszélgetett Boncina-Székely Szidónia.

Fotó: Kolozsi Borsos Gábor

– Több mint tíz éve a gyergyói társulat tagja. Miként került Gyergyószentmiklósra, a Figurához? – A Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia elvégzése után elszerződtem Sepsiszentgyörgyre, az ottani társulatnál játszottam tíz évig. Közben férjhez mentem, gyermekeim születtek, voltam egy évadot a szatmári színháznál is a férjemmel együtt (Béres László rendező – szerk. megj.). Aztán ő idekerült igazgatónak a Figurához 2005 körül, közben megszületett a második lányunk, és úgy döntöttünk, hogy ideköltözünk, a harmadik lányunk már ide érkezett. Később ő elment a munkája miatt, én itt maradtam a gyerekekkel… – Voltak-e elvárásai a Figurával kapcsolatban? – Annak idején, amikor idejöttem, nem voltak, mert láttam, hogy ez egy kezdő, formálódó társulat. Később kialakulóban volt egy jó csapat, de sorra elmentek az emberek, aztán tíz évvel ezelőtt jött Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Vajda Gyöngyvér és Mosu Norbert – akkor kezdett elindulni valami, ami most is tart. Nagyon jó közösség lettünk, összeértünk, ezért most nagyon jó itt. Nem tudom, hogy meddig, hiszen a társulatok állandó változásban vannak, de remélem, hogy minél több ideig élvezhetem ezt az állapotot. – Színésznő és háromgyerekes édesanya, mit jelent ez a mindennapokban? Mit lehet itt hagyni a színházban és mi az, ami átszivárog a családi életbe is? – Ameddig kisebbek voltak a lányaim, nyilván nehezebb volt, de mindig volt segítségem. Most már nagyobbak, besegítenek a mindennapi teendőkbe, ezért én is kicsit felszabadultam, jobban tudok koncentrálni a színházi munkámra. Lehet, hogy emiatt is van az, hogy egyre több jó feladat talál meg, egyik hozza a másikat. Persze, van amikor nem egyszerű összeegyeztetni az otthoni dolgokat a színháziakkal, de igyekszem megtalálni az egyensúlyt. Előadások után mindig itt maradunk egy órát, amikor beszélgetünk, kiengedjük a gőzt, mert az előadás utáni feszültséget nem szabad hazavinni. Persze, nem sikerül ez mindig olyan jól, de megszokták már a gyermekek, hogy vannak helyzeteim, amikor nem kell hozzám szólni, vagy finomabban kell közelíteni felém. – Nekik milyen a viszonyuk a színházhoz? – Ahogy kamaszodni kezdtek, volt időszak, amikor ciki volt, hogy anya színésznő, és ezt tudja az egész város… Aztán amikor a barátaik is elkezdtek színházba járni, és tetszett nekik, amit láttak, akkor ez átfordult egyfajta büszkeségbe. Idő kellett, amíg feldolgozták, hiszen sokszor megkérdezték, miért nem lettem óvó- vagy tanító néni… – És eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem színésznő? – Annak idején nem tűnődtem ezen, mert egyből felvettek az egyetemre, és bekerültem a színházi világba. Később kezdtem gondolkodni azon, hogy annyira megszoktam ezt a fajta rendszertelen életmódot, hogy már nem is tudom elképzelni, milyen a kötött munkaidő. Utólag azt gondolom, talán az orvosi egyetem sem lett volna rossz választás, mivel amúgy is rengeteget tanulok szöveget, memorizálok. – Mi történik egy próbafolyamat során? Elfogadja a rendező utasításait, vagy próbálja a saját ötleteit, meglátásait is belevinni az eljátszandó karakterbe? – Közös nevezőre kell jutnunk… én mindig meghallgatom a rendezőt, nagyon sokszor nem értek vele egyet, vitatkozunk, és olyan is van, hogy nem tudom meggyőzni, és ő sem engem. Aztán elkezdünk próbálni, és összecsiszolódnak a dolgok. Szerintem az a legfontosabb bármit játszom, hogy amit csinálok, igaz legyen, a pillanat, amelyet ott megteremtünk, hiteles legyen. Meg kell keresnünk annak a figurának az igazságát saját magunkban is, hiszen amit ott megteremtünk, az belőlünk születik. – Egyéni előadásokban is láthatjuk: 2014-ben játszotta a Lola Blau című darabot, 2019-ben pedig a Karády zárkája című zenés monodrámát. Milyen helyzet egy színésznek az, amikor egyedül áll a színpadon? – Megvan a nehézsége, hiszen másfajta jelenlétet, koncentrációt igényel, olyankor saját magamra vagyok utalva, nincsenek ott a kollegák, hogy segítsenek, ha kiesek egy helyzetből. Másfajta energiákat kell működtetni, de azt gondolom, hogy minden színésznek ki kell próbálnia, mert ez egy nagyon kemény edzés. Öt éve készült a Lola Blau, amit nagyon sokat játszottam Erdélyben és Magyarországon is – ez az előadás olyan erőt adott, amelynek a későbbiekben éreztem a hatását. A Karády zárkájánál már sokkal könnyebb volt egyedül a színpadon. Mindkét darabban a színésznői lét kiszolgáltatottságát jártam körül. Csalódásaimat dolgoztam fel, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy sokkal többet dolgozzak, odafigyeljek a munkámra. Ugyanakkor arra is késztettek, hogy nagyon mélyen önmagamból építkezzek. – Mindkét darabot a férje, Béres László rendezte. Mit jelentett a közös munka? – Mi azelőtt már sokat dolgoztunk együtt színész-rendezőként, nagyon össze vagyunk szokva. Annyira ismerjük egymást, hogy sok esetben már nem is kell instruáljon, tudom, hogy mit akar mondani. Ő is bízik bennem szakmailag, és hagyja, hogy tegyem, ami belőlem jön. A 2014-ben színre vitt Lola Blau után nem dolgoztunk együtt, és most a Karády zárkája kapcsán jó volt találkozni és rácsodálkozni egymásra, ki hol tart a szakmában. Maradandó élmény volt. – Vannak álomszerepei? – Most sorozatosan nagyon jó szerepeket kaptam… de régebben, ha feltették ezt a kérdést, azt válaszoltam, hogy minél több Csehov női figurát szeretnék eljátszani. Szerencsés helyzetben vagyok, mert játszottuk a Három nővért, most pedig a Sirály próbái zajlanak, amelynek márciusban lesz a bemutatója. Ezekben a darabokban nagyon szép és összetett női szerepek találtak rám. De bármilyen szerepet kapok, megkeresem benne a kihívást: ha nem olyan érdekes, megpróbálom érdekessé tenni, megtalálni benne a feladatot. Olga szerepében a Három nővér című Csehov-darabban                                                       Fotók: Bartalis ElődA vágy villamosában Blanche-ot alakította