Szükség van az ünnepekre, hogy az ember megpihenjen. Hogy önmagával is törődjön. Hogy családja, barátai körében jól érezze magát. Hogy elfelejtse a napi gondokat, s hogy örvendjen. Örömet szerezzen másnak és örömét lelje. A téli ünnepkör alkalmas minderre: ezért fontos számunkra a Mikulás-járás, a Megváltó születésének ünnepe, illetve a szilveszter által jelölt esztendőforduló. Mikuláskor mindig eszembe jut a néhai Hajdó István gyergyói főesperessel folytatott beszélgetés, amelyben kifejtette az ünnepek fontosságát, s elmesélte, hogyan teremtett a gyergyóiak számára ünnepet a város védőszentje, Szent Miklós püspök napja környékén. Az alkalom adott volt: a Szent Miklós-napi búcsú a környék egyik jeles egyházi eseménye, nemcsak a városból, hanem a közeli falvakból is érkeznek ez alkalommal zarándokok. Mint mondta, 1985-ben érkezett gyergyószentmiklósi szolgálati helyére, ahol 21 évig vigyázta a rábízott nyájat. Útja naponta a templom homlokzatán elhelyezett, fából faragott Szent Miklós-szobor alatt vezetett el: naponta látta, miként fogy a szobor, hogyan töredeznek le belőle darabkák. De nem mert a bukaresti ateista hatóságoktól engedélyt kérni a restaurálásra, mert attól tartott, hogy soha nem látják viszont az ősi szobrot. Inkább titokban Magyarországról konzerváló vegyszereket hozatott, azzal kezelték az alkotást, majd elrejtette az oltár mögé. Ott várta ki Szent Miklós szobra a zord idők múlását. A rendszerváltás után e szobor a Szent Miklós-napi búcsú fontos kelléke lett, azóta minden évben búcsúkor a Felszeg négy legszebb ökrét szépen feldíszített széles vágású szekérbe fogják. A szekérre teszik az ősi Szent Miklós-szobrot, így viszik végig a körmenetben a környék falvainak zarándokai, a lovasok, huszárok, a lelkiségi csoportok, a papság, a világi meghívottak kíséretében. A búcsú köré világi eseményeket is szerveztek, az egész közösség ünnepévé lett. Hasonlóképpen ünnepeltek Csíkszentmiklóson vagy Bereckben, abban a város-faluban, ahonnan családom apai ága származik. S bár nem Bereckben születtem, nagyon jólesett, hogy a helyiek számon tartanak, s megtiszteltek azzal, hogy meghívtak a közösség ünnepére. Mikulás napja azonban nem töltött el a korábbi évek ünnepein tapasztalt örömmel. S nemcsak azért, mert a gyermekek felnőttek, s már nem rajzolnak levelet, s azt nem teszik ki az ablakba a Mikulásnak, s nem kell rejtegetni a virgácsot és az édességet, hogy időnapelőtt meg ne találják. S nem is azért, mert reggel a tükörből egy olyan arc köszön vissza rám, amely egyre jobban emlékeztet a Mikulásra, hanem azért is, mert mások gondoskodtak róla, hogy ne legyen ünnepi hangulat az ünnepen. Korábban idős berecki rokon hívott fel, hogy magyarellenes jelszavakat kiabáló, zászlót lobogtató román fiatalok vonultak végig a falu központján, s olyan nyomasztó a hangulat, hogy félelem tölti el… Aztán kaptuk a hírt a szentgyörgyi zászlós ügyekről, no meg a kézdivásárhelyi állítólagos terroristáról. Idős rokonom félelmét megértem. Ő már több olyan korszakot is átélt, amelyben a félelem volt az úr. Nem szeretné újból átélni, nem szeretné, ha mi is átélnénk. Még nem félek, de a Mikulás ünnepén emiatt nem éreztem ünnepi hangulatot. Sarány István