Mikor érjük el a határt?

Mindig is azt vallottam, hogy legyünk az emberekkel kedvesek, megértők. Segítséget kell nyújtani, hisz azáltal csak mi leszünk gazdagabbak, a létrának pedig két oldala van, és sosem tudjuk, mikor találkozunk valakivel ismét. Nem szabad bántanunk a másikat, mert nem tudhatjuk, mi történt vele az eddigi életében, milyen csapásokat kellett átélnie, miért olyan, amilyen.
Ez az érzés azonban egyre kevésbé él bennem. Sajnos egyre több olyan emberrel találom szembe magam, aki a segítséget már teljesen természetesnek veszi, és sokszor már nem is erről van szó, hanem a helyette elvégzett munkáról. Úgy érzem, egy idő után olyannyira természetessé válik mindez, hogy már az emberek nem a segítséget értékelik, hanem felháborodnak, ha nem kapják azt meg.
Nagyon sokan azzal takaróznak, hogy „nekem mennyi problémám van, velem mi minden történt, nekem nincs annyi erőm, szükségem van a megértésre”. Véleményem szerint sokan kihasználják mindezt. „Nem lehet, nem tudom, segíts, kérlek” – és amint észleli, hogy bizony már átlépett egy bizonyos határt, igyekszik rájátszani az emberek jóindulatára, hogy biztosan megsajnálják őt.
Félreértés ne essék, nagyon empatikus ember vagyok, igyekszem átérezni az emberek problémáját. De bizonyos esetekben már azt is érzékelem, hogy nagyon sokan kihasználják ezt, és ezáltal igyekeznek elérni dolgokat.
Nem igazságos. Vannak traumák, amelyek egy életen át elkísérnek, de nem várható el, hogy míg a világ, ne teljes emberként tekintsünk rájuk. És persze, van, aki semmiképp nem tud feldolgozni bizonyos dolgokat. Nekem is van ilyen. De ha ezt is érzem, az én problémám nem lehet hatással mások életére. Nem várhatom el mindenkitől, hogy engem segítsen, támogasson, helyettem végezzen el dolgokat.
Az igazság, hogy azt érzem, egyre többen próbálják a jóindulatot kihasználni. És feltételezem, hogy ezzel nemcsak én vagyok így. Ami pedig a legnagyobb problémám ezzel, hogy legtöbbször az kapja a támogatást, aki nem érdemli meg, aki pedig megérdemelné, az nem kaphatja meg, hisz addig már csalódtunk mindenben. És ekkor jönnek a kérdések: miért vagy mogorva és kedvetlen?

Szilágyi Dalma-Orsolya

: an accessible web community