Mikor az otthonról kérdeztek

0
30

Néhány éve történt az eset, magyarországi barátomnál vendégeskedtem. Ebben nincs semmi meglepő, erdélyi magyarként az embernek vannak anyaországi barátai. Vendégeskedésem időpontja egybeesett az utolsó téli hónappal. Budapestre megérkezve, örültünk mindketten a viszontlátásnak. Amiután jól megmustráltuk egymást, barátom megjegyzést tett a kabátomra: „Itt nem lesz szükséged rá.” Annyiban maradt a dolog, nem nagyon volt időm reagálni a kijelentésére, örültem, hogy végre kinyújtóztathattam fáradt és elgémberedett végtagjaimat. A történet kiegészítéseként el kell mondanom, a barátom még sosem járt Erdélyország közelében sem, nem sok mindent tud arról, hogyan is mennek itt a dolgok.

A reggeli, majd az azt követő kávézás alkalmával – korábbi kijelentése furdalta az oldalamat – elérkezettnek éreztem rákérdezni, miért mondta, hogy nincs szükség a kabátomra. Válasza egyszerű volt: „Kabát kell, de nem síkabát, plusz tíz fok lesz ma.” Persze örültem a helyzetnek, de hát nálunk februárban még él a kérdés: „Február, hol a nyár?” Nevettünk mindketten, végül csakhamar az időjárásra terelődött a szó. Elmondtam neki, hogy hétszáz kilométerrel és ki tudja mennyivel tengerszint fölött, még javában tombol a csíki tél. Ahonnan jöttem, ott a síkabát is elviselhető, azután kitértem a Csíkimedence egyik sajátosságára, a jellegzetes, napokig, sőt időnként hetekig tartó sűrű ködre is, aminek következtében a nap szinte elő sem bújik. Ezen a ponton nagy kikerekedett szemekkel fi gyelt. Meglepett engem is, de bizonyára elcsodálkozott azon, amit hallott… „Napokig tartó köd?” – morogta fogait összeszorítva. Majd kicsivel később jött a nagy kérdés: „Akkor felétek élnek vámpírok? Hiszen az nekik való környék.” Mire a válaszom egyszerűen így hangzott: „Hát mit gondolsz, ha vámpíros fi lmet látsz, miért Erdélyt nevezik meg helyszínéül?!”

Vlaicu Lajos