Hirdetés

Máthé Szabina: mi is a természet részei vagyunk

HN-információ
Tavaly szeptemberben érkezett Balaton-felvidékről Székelykeresztúrra Máthé Szabina, aki a fenntartható életmód elkötelezett híve, sőt közel egy évvel ezelőtt létrehozta a saját zöldvállalkozását. A Slow Flow Walks egyszemélyes projektként működik, célja az ember és természet kapcsolatának javítása, illetve a figyelem felhívása arra, hogy mi magunk is a természeti körforgás részesei vagyunk, nem felsőbbrendű élőlények. – Mikor született meg a Slow Flow Walks ötlete? – Akkor, amikor 2020 tavaszán elkezdtem a budapesti Ökopszichológiai Intézet természetfacilitátor-képzését. Az oktatás során különféle módszereket tanultam arról, hogyan lehet az ember és a természet közti kapcsolatot támogatni. Már az első képzés után, a hazaúton megszületett a Slow Flow Walks közösségi oldala. Fő célom, hogy természetközeli élményekkel gazdagítsam az érdeklődőket. A Slow Flow Walks egy szívbéli vállalkozás, amely vezetett sétákkal kezdődött. Időközben jelentős fejlődésen ment keresztül, így újabb környezetünkhöz kapcsolódó programmal is gazdagodott. A kisvállalkozásnak már több partnere van: az illóolajos séta során például kimondottan erre a területre specializálódott szakemberek segítik a munkámat. Ezenkívül van ásványi anyagokhoz kapcsolódó séta is, amikor egy olyan szakember vezeti a csoportot, aki különféle kristályok tanulmányozásával foglalkozik. A projekt a tudatos lassítást, a meditációt tanítja meg különböző gyakorlatok alkalmazásával – az általam képviselt szemlélet flow-élményt jelent. Csíkszentmihályi Mihály elmélete szerint a flow olyan átszellemült állapot, melyet elsősorban az öröm és boldogság érzése jellemez. A projektem által mindez átélhető, a vendégeim teljesen elmélyülnek a természettel való kapcsolatban. Azt a réteget szeretném elérni, amely egy kissé már jártas az ökopszichológiai szemlélet területén. Emellett a projekt üzenete azokat is megcélozza, akik eltávolodtak a természettől, s nem találják a környezetükkel való kapcsolódási pontot. Felhívom a figyelmet arra, hogy az ember és a környezete szoros összefüggésben áll egymással, illetve támogatom a kettő közötti harmonikus kapcsolat kialakítását. – Miben más a vezetett élményséta, mint egy hagyományos szabadtéri túrázás? – Az erdei élményséta felnőtteknek szól. Nem hagyományos túra, mert eleve csak egy előre kijelölt, rövid szakaszt járunk be. Általában öt kilométeres utat jelölök ki, amit közel két óra alatt meg lehet tenni. A séta teljes csendben zajlik, de időnként különféle gyakorlatok, megállók és megosztó körök színesítik, melyek azonban nem kötelezőek. Azt is elfogadom, ha valaki teljes csendbe burkolózva szeretné tölteni a foglalkozásokat, viszont aki szeretné megosztani az észrevételeit, annak lehetősége van egy-egy gyakorlat után csatlakozni a beszámoló beszélgetésekhez. Tapasztalataim szerint a megosztóköröknek pozitív hatásuk van, hisz annak ellenére, hogy minden résztvevő ugyanazt a gyakorlatot végzi, egyénenként más és más részleteket fedezhetnek fel a természetben. A vendégeim gyakran inspirálják egymást a saját megosztott élményeik által, nem utolsósorban a beszélgetés az önismeretet is fejleszti. Mindig egy előzetes ráhangolódással, illetve a séta végén egy levezetéssel adok keretet a foglalkozásnak. A résztvevők kitöltenek egy kérdőívet és egy hangulati skálát, így gyors visszajelzést kapok arról, hogy milyen hangulatban érkeztek a sétára, és milyen élményekkel távoznak. A gyakorlatok a különböző érzékszervi rendszerekre, észlelési csatornákra hatnak. A sétákat gyakran tematikusan építem fel: az őszi séták során kimondottan a változásra mutatok rá, az év végi sétákon összegzünk, számot adunk a múlttal kapcsolatban, ugyanakkor a jövővel kapcsolatos elképzeléseinket is megosztjuk egymással. A téma mellett a helyszínhez is igazítom a gyakorlatokat. – Milyen más tevékenységek valósulnak meg a Slow Flow Walks égisze alatt? – Tavaly debütált egy új program, amely másfél órás ökopszichológiai eszmecseréből áll. Szervezek ugyanakkor gyerekeknek szóló erdőélményprogramot is, amely során egy munkafüzet alapján haladunk végig az erdőn, érzékszervi gyakorlatokat végzünk, kincskeresést és vadászatot szervezünk. A mezítlábas séta egy másik nagy kedvenc program a kicsik körében. A vállalkozás bővítésére egyelőre nincs lehetőségem, inkább fejleszteni szeretném az eddig létrehozott foglalkozásokat. – 2019-ben elmentél az El Caminóra, s ezt egy korábbi interjúban a Slow Flow Walks meghatározó pillanatának nevezed. Miért? – Az El Camino életre szóló élmény volt. Szakmai szempontból akkor fogalmazódott meg bennem, hogy útjára szeretnék indítani egy olyan egyedi projektet, amely százak szemléletmódját változtatja meg. A zarándokút segített tudatosítani, hogy képes vagyok hosszú ideig kitartó maradni, s ez a tulajdonság elengedhetetlen egy saját vállalkozás elindításához. – Beszélj az erdélyi önkéntes időszakról! Milyen meghatározó élményeket szereztél, és szakmailag hogyan tudtál fejlődni az önkéntesként töltött hónapok alatt? – 2020 őszén érkeztem önkéntesként Keresztúrra, a Keresztúr Térségi Mezőgazdászok Egyesületéhez. Korábban már jártam Erdélyben, körülbelül egy hónapig tartózkodtam Kisbaconban, ahol szintén önkéntesként járultam hozzá egy tájház felújításához. Nagyon örültem, amikor rátaláltam a keresztúri lehetőségre, ami rögtön három fő tevékenységet biztosított: dolgoztam Csekefalván, a levendulafarmon és a gyógynövényes kertben, segítettem Moldován-Szeredai Noémi lelkésznek natúr kozmetikumokat készíteni, emellett a keresztúri óvodában tartottam meseoktatást és kézműves-tevékenységeket hároméves gyerekeknek. Volt egy turisztikai projektem is, amely lehetővé tette, hogy felfedezzem és bemutassam a nagyközönségnek a környék látnivalóit, ezzel járultam hozzá a helyi turizmus népszerűsítéséhez. Kilenc hónap alatt a legtöbb tapasztalatot a gyermekfoglalkozásokkal gyűjtöttem, de bővültek a natúr kozmetikumokkal kapcsolatos ismereteim is. Az eredményeimnek köszönhetően eljutottam Marosvásárhelyre, ahol a fenntartható életmódról tartottam előadást. – Hogyan mutatsz példát saját életeddel a fenntartható életmódra? – Elsősorban fontos tudatosítani, hogy mi is a természet részei vagyunk, s kölcsönhatásban állunk a környezeti tényezőkkel. A szakemberek szerint nem érhető el a fenntarthatóság tudatosság nélkül. Sok esetben annyira eltávolodunk a környezettől, hogy a visszakapcsolódás nagy erőfeszítést igényel a hétköznapokban. Az életmódváltásnak mindig megvannak a nehézségei, hiszen a jól bevált régi rutinokat kell lecserélni új szokásokra. Az elhatározás pillanatában óriási a motiváció, de később a legtöbben eltévednek és elbizonytalanodnak az életmódváltás folyamatában. A saját életemmel megmutatom azt, hogy milyen szoros összefüggésben áll a fizikai és a lelki egészségünk a természet változásával, illetve azt, hogy a természet gyógyulása az emberi test és lélek gyógyulását is jelenti. Ezért fontos mindent megtenni a környezetszennyezés ellen. A szerző felvételei

Miklós Dalma



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!