Hirdetés

Mesemusical a Csíki Játékszín színpadán

HN-információ

Fantáziadús képi világgal, felszabadult színészi játékkal igazi, szép mesét mutat be következő nagyszínpadi produkciójaként a Csíki Játékszín társulata. A kék csodatorta című mesemusical története Visky Andrej rendező szerint egy gyógyító mese, amelyben a történet, a zene és a színművészet közös összjátéka újra bizonyítja a színház katartikus erejét.


Történetét tekintve akár egy igazi, klasszikus mese is lehetne a Muszty Bea és Dobay András szerzőpáros mesemusicalje, amelyben az eladósorba kerülő királykisasszony kegyét csak különböző próbatételek árán nyerheti el a kiválasztott, ez a mese azonban humorát, szereplőinek jellemét, képi világát, illetve zeneiségét tekintve is különleges – legalábbis ez derült ki a Csíki Játékszín társulatának bemutató-ismertető sajtótájékoztatóján.
– Arra törekedtem, hogy a mese képvilága maradandóan megszólítsa a nézőt, a munkafolyamat során hatással voltak a színészi játék alakulására és képi világra egyaránt a commedia dell’arte rögtönzött színjáték ismert elemei, a vásári játékok hangulata, animációs filmek és a régi Walt Disney-rajzfilmek képi világa. Szereplőink fantázialények, akiknek sajátos mozgása Bordás Attila koreográfus szakmai kézjegyét dicséri, a színészi játékban pedig azt kértem a színészektől, hogy hozzák elő a lelkükben megbúvó bohócot és bátran, felszabadultan létezzenek szerepeikben – mondta a rendező.
A rendező szerint a történet főszereplője, Szupertónia királykisasszony láthatatlan értékeket, az igaz dolgokat keresi egy olyan világban, ahol minden a külsőségekről szól.
A királykisasszony alakját Sze­derjesi Teodóra egyetemi hallgató alakítja, akinek pályaválasztását nagyban meghatározta a Csíki Játékszín társulata és különösképpen egy előadása, a Dzsungel könyve.
– Csíkszeredaiként nagyon sokat jelent nekem, hogy azzal a társulattal játszhatok együtt, akiknek az előadásai miatt színész lettem. Az itteni munka során pedig egy színészközpontú rendezővel ismerkedhettem meg Andrej személyében, aki alkotótársként tekint a színészre – tudtuk meg Szederjesi Teodórától.
Kozma Attila színművész, aki két szerepet is megformál az előadásban, külön kitért az előadás zenei világának különlegességére, mint mondta, három zenestílus paródiája ismerhető fel benne a népi, a diszkó és a hipp-hopp.
– Dramaturgiáját tekintve is bár elsőre egyszerűnek tűnik a történet, sok váratlan fordulatot rejteget – mondta. A délceg Belkanto herceget Puskás László alakítja, aki a mesemusical tanulságaként azt fogalmazta meg, hogy akárcsak a mesében, az életben is mindenkinek megvan a saját igazsága.
Bartalis Gabriella a Csíki Játékszín igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy bár a járványidőszakban a társulat elvesztette a kapcsolatot a gyermekekkel, továbbra is kiemelten fontos számukra a kicsik színházi élményeinek gyarapítása.
 – A mesemusical kiváló program lehet a család minden tagjának, műsorrácsunkban figyelmet fordítunk arra, hogy olyan időpontokban is meghirdessük az előadást, amikor a családok együtt nézhetik meg azt – tette hozzá az igazgató. A kék csodatora bemutató előadására egyébként már elfogytak a jegyek, de folyamatosan műsoron lesz a mesemusical, várják tehát továbbra is a nézőket. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Hatházi Rebeka, zenei vezetője Bene Zoltán. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!