Merünk lelkesek lenni?

Amint azt a kedves olvasó lapunkból is megtudhatta, székelyudvarhelyi mint­á­ra most­ már Gyergyóban is megszervezik a sportos adománygyűjtő akciót. Fuss neki! – ez jön szembe a világhálón minden percben, több tucatnyi szervezet nevezett be, a nagykövetek száma már meghaladta a százat, és napról napra növekszik. Olyanok is vannak köztük, akik nem élnek a térségben, mégis fontosnak tartják egyik-másik ügy támogatását. Kisgyerekek, zenészek, hokisták, közéleti személyiségek is vannak közöttük. Egy közös bennük, hogy segíteni akarnak.
Bevallom, letaglóz ez a kitűnő hozzáállás. Itt, Gyergyóban, s főleg a városban, valahogy nehezen találnak táptalajra a máshol bevált módszerek, az önkéntességi hajlandóság, a közösségi ügyek iránti érdeklődés is messze alulmarad más térségekhez képest. Nehezen fogadjuk a jó kezdeményezéseket, hátsó szándékot keresünk minden új ötlet hallatán. Ilyenek vagyunk évtizedek óta, folyamatosan tapasztalom. Talán megérne egy alapos kutatást, hogy mi ennek az oka.
Lehet, hogy csak voltunk ilyenek? Mintha kitermelődött volna egy generáció, amely szakít ezzel a látásmóddal. Egyre gyakrabban látom-hallom, ahogy az első hívó szóra mozgolódni kezdenek az emberek, oda teszik, amit éppen kell. Hogy a tűzesetek, egyéb katasztrófák esetén egyből összefog a térség, az nem meglepő, mindig is működött ez a fajta szolidaritás. De most teljesen újszerű kezdeményezések mellé is van, aki odaálljon, és megnyugtató ezt látni.
Lehet, hogy csak mozgatórugóra lett volna szükség eddig is? Nem volt olyan személy, szervezet, aki hitelesen meg tudja szólítani az embereket? Ez is lehet magyarázat, nem kell feltétlelnül a fásultság számlájára írni a passzivitást.
Talán nincs minden veszve. Lesz pol­gá­ri­a­sabb Gyergyó is, lesz aki felkarolja a jó kezdeményezéseket, lesz aki segítsen akkor is, ha gyorsan kell lépni, s akkor is ha hosszú távon kell időt, energiát, pénzt adni egy-egy ügyhöz. Én ilyennek szeretném látni a városkánkat a következő évtizedekben, pezsgő élettel, tenni akaró, egymáson segítő emberekkel.

Barabás-Pál Hajnalka

: an accessible web community