Megújulna a fél évszázados Szejke-fesztivál

Fotó: Lőrincz Csaba

Július óta új igazgatója van a művelődési háznak. Dr. Simon Mária Tímea úgy véli, hogy az intézmény a kultúra fellegvára kellene legyen, ezért az értékek megtartása mellett kortárs keretek közé helyezné a tevékenységeket. Bár a városi rendezvények fővédnöke továbbra is a polgármesteri hivatal lesz, a nagyobb események tervezésében, szervezésében, lebonyolításában is jelentős szerep hárul majd a művelődési házra.

– Mi adta a motivációt ahhoz, hogy megpályázza ezt a vezetői tisztséget?

– A családommal 2016-ban költöztünk haza Kolozsvárról, és a hivatal sajtóosztályán kezdtem dolgozni, de nagyon hamar a rendezvényszervező irodába kerültem, majd irodavezető lettem. Már akkor olyan projekteken dolgoztam, amelyek túlmutattak a hivatalnoki tevékenységi körön. Ünnepségeket, rendezvényeket szerveztünk, újszerű módon, új elemekkel. Nekem mindig az volt a vágyam, hogy valamit ne csak azért szervezzünk meg, mert meg kell csinálni, vagy mert úgy szoktuk, hanem próbáljunk meg kreatív módon értéket hozzáadni a rendezvényekhez, minőségi tartalmat szolgáltatni. Szerencsére ezt a megközelítést elég sokáig érvényesíthettem is a városházán.
Amikor készült a város kulturális stratégiája, már akkor éreztem, hogy én kimondottan ezzel szeretnék foglalkozni, és nem feltétlenül közhivatalnokként. Azért nem, mert a rendszer merevsége miatt ez olyan kötöttségekkel jár, amelyek nem igazán kedveznek annak a fajta kibontakozásnak, amit én elképzeltem. Így amikor kiírták a művelődési ház igazgatói állására a versenyvizsgát, eldöntöttem, hogy megpróbálok pályázni erre.

– És nyáron átvehette a stafétabotot Elekes Gyulától, aki több mint húsz éven át állt az intézmény élén. Volt egyfajta személyes átadás is?

– Többször is találkoztunk, persze. Az első munkanapomon is várt rám az igazgató, körbevezetett, bemutatott mindenkinek, jó tanácsokat kaptam tőle. Bár biztos, hogy számára nem lehetett könnyű, de végtelenül úriember módjára viselkedett velem. Valamilyen szinten ezután is megmarad Elekes Gyula kapcsolata az intézménnyel, hiszen a tűzzománc szakkör továbbra is itt működik.

– Milyen örökséget kapott?

– Elég terhes örökséget vettem át. Intézményes szinten sok minden nem volt rendben. Például: jövőben lesz 25 éves a Néptáncműhely és a Tomcsa Sándor Színház, de azóta sincs a közös épületben működő három intézmény között egy együttműködési protokoll, ami szabályozná a felek közti viszonyt, a színpadhasználattól kezdve a termek használatán át, a felelősségekig, hatáskörökig, feladatkörökig. Ennek hiánya jól látszott és jól látszik, magam is éreztem még a hivatali időszakban, hogy itt valami probléma van. Ugyanakkor sem jogi, sem adminisztratív szempontból nem voltak rendben a művelődési ház papírjai, de végre rendeződni látszik a helyzet. Fontos mérföldkő például, hogy a decemberi tanácsülésen az önkormányzat elfogadta, hogy a következő négy évre hivatalosan is a művelődési ház lesz az adminisztrátora magának az épületnek. Az épületen belül működő intézményvezetőkkel már nagyon sok beszélgetésünk volt, és a velük megkötendő protokoll a viszonyok rendezésén túl azért is előrelépés lesz, mert lehetőséget teremt közös projektek megvalósítására, közös pályázatok leadására is. A közös projektek esetében közösen tudjuk vállalni a finanszírozási kérdések megoldását, és közösen tudjuk megállapítani a prioritásokat.

– Hogyan látja, milyen szerepet kéne betöltenie a művelődési háznak a város életében?

– Azt tapasztaltam, hogy az embereknek a fejében ez az épület elsősorban a színház, és csak másodsorban a művelődési ház, még ha az is van kiírva az épület homlokzatára. Én pedig úgy képzelem, hogy a „művház” – ahogy mi mondjuk – kellene legyen a zászlóshajó, amely úgy fellegvára a közművelődésnek, hogy ki tud nevelni egy, a magas kultúra befogadására is képes közönséget és közösséget. Mert egy kisvárosban úgy tud jó közönsége lenni például a színháznak vagy a filharmóniának, ha vannak azok az érdeklődők, akik – úgymond – „nem a nulláról kezdenek”. Valahogy úgy kellene közelebb vinni a kultúrát az emberekhez, hogy lehetőségük legyen azt nekik is művelni, de ugyanakkor meg is mutathassunk számukra egy megfelelő színvonalat.
Most, hogy a művelődési ház sokkal nagyobb szerepet fog vállalni a rendezvények szervezésében, nagyon remélem, hogy az elkövetkező években sokkal több alkalmunk lesz kimenni az emberek közé, mint eddig. Vallom, hogy a kulturális jól-lét megteremtésének érdekében kell nekünk vagány rendezvényeket szerveznünk, és összegyűjtenünk az embereket, és nem csupán azért, hogy az szavazatokra visszaváltható legyen.

– Milyen álmok, elképzelések, tervek vannak a fejében?

– Itt van ez a járványhelyzet, amivel én úgy vagyok, hogy bár valóban nagy kárt okozott a világban, de lehetne ez egy új kezdet is. Udvarhelyen mi nagyon sok mindenről lemaradtunk az elmúlt időszakban. Udvarhelyiként még inkább nehéz ezt beismerni, de ha őszinték vagyunk, láthatjuk, hogy a többi városban vannak dolgok, amiben ügyesebbek. Mégis azt mondom, hogy ne egyszerűen leutánozni akarjuk őket, inkább a járvány után kezdjünk építkezni. Például, nem óriási tömegrendezvényekben kellene gondolkodnunk, hanem több, kisebb, úgynevezett butikrendezvényben, ahol mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb programot. Ha már így alakult, hogy itt vannak például a létszámbeli korlátozások, akkor ezt az előnyünkre is fordíthatjuk. Ha csak ezerfős eseményt lehet szervezni, akkor siránkozás helyett keressük meg azt az ezer főt, aki a klasszikus zenét vagy éppen minőségi világzenét akar hallgatni, és így tovább.
A másik fontos dolog, hogy ne csak várjuk, hogy bejöjjenek az emberek a művelődési házba, hanem a magaskultúrát vigyük ki közéjük, hozzájuk. A Székelyföldi Filharmóniával készül például egy nagyobb projektünk: szabadtéri operaelőadást szeretnénk szervezni a közeljövőben. Egy másik közös terv, hogy a klasszikus zenét ötvözzük a popzenével, és elhívnánk olyan, a fiatalok körében is népszerű magyarországi zenekarokat, akik közösen lépnének fel a Filharmóniával. Azért, hogy jöjjön el az a fiatal is az előadásra, aki népszerű zenekarra kíváncsi és közben tapasztalja meg, hogy ezt másképpen is lehet. A kiállításokról pedig azt gondolom, hogy azok legyenek többek a megnyitónál, a képek ne csak dekorációként álljanak a falon, hanem arra a két-három hétre tegyük élővé, adjunk valami pluszt, például heti egy-két, a témához kapcsolódó foglalkozással, érdekes tárlatvezetéssel. Ezáltal a szakkörök összeszokott társaságán kívül szélesebb körben is be lehetne vonzani gyermekeket, fiatalokat is az épület falai közé. Mert sajnos jelenleg az a tapasztalat, hogy nem igazán jellemző az, hogy a megnyitók után is betérnének az emberek megnézni egy-egy tárlatot.

– Tervez előrukkolni valami teljesen újjal, mással?

– Egyrészt szeretném, ha új arculata lenne a művelődési háznak, új weboldalt szeretnénk, friss jelenlétet a közösségi médiában. Főleg azért, hogy a művelődési házat mint saját tevékenységi körrel rendelkező különálló intézményt sikerüljön „elültetni” az emberek fejében. Remélem, az adminisztratív dolgok rendbetétele után az év elején már erre is jut idő. Másrészt három konkrét elképzelésem is van, amelyeket már középtávon szeretnénk megvalósítani. Az egyik abból indul ki, hogy itt vagyunk a Nagy-Küküllő partján, köztünk pedig a városi park. Azt szeretném, hogy ez egy szerves egység legyen, valahogy a sétatér, a vízpart legyen a mi udvarunk, miközben a kultúrát a természettel ötvözzük. Kissé lazább vízparti programokat képzelek el, és szeretnék ennek megvalósításában együttműködni helyi intézményekkel, elsősorban a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolával. A másik elképzelésem az, hogy a digitális világgal, a mesterséges intelligenciával ötvözzük a kultúrát. Sikeres külföldi példák vannak erre, a lényeg, hogy kulturális intézményeknek informatikusok segítenek abban, hogy tartalmaikat megjelenítsék az online világban, illetve interaktívabbá tegyék azokat.
Harmadik pontként a Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál újragondolását említem. A művelődési ház legnagyobb múltú rendezvényéről van szó, ami – valljuk be – túl van már a fénykorán, az utóbbi években az embereket nem igazán szólította meg az a fajta műsorpolitika, ami mentén megvalósult. De miből is indult? Az ország kisebbségeinek a kultúráját volt hivatott bemutatni, és én arra gondoltam, hogy ezt tegyük korszerűbbé és alakítsuk át a fesztivált egyfajta világzenei eseménnyé, elhozva ide olyan együtteseket, akik világszinten is elismert módon ötvözik a népzenei elemeket mai hangzással. Szeretném, ha nem értenének félre: itt nem arról van szó, hogy mindent, ami hagyomány, ami megszokott, el kell vetni. A klasszikusabb népzenei vonalat is tovább kell erősíteni, viszont arra van sok más felület, gondolok például a Néptáncműhely Erdélyi Táncháztalálkozójára. Érdemes lenne tehát egy kicsit másik irányba elindulni, és modernebb megközelítésben újragondolni a Szejkén szervezett eseményt. Ismét fesztivállá szeretném tenni a Szejke-fesztivált.

– Sajátos helyzet a székelyudvarhelyi: a művelődési ház több kulturális intézménynek is otthont ad.

– Az lenne a cél, hogy mindenki megtalálja a saját maga helyét. Mint tudjuk, a Néptáncműhelynek új otthona lesz, akik meg maradunk, arra meg azt mondom: sok jó ember kicsi helyen is elfér. És egyébként sem olyan kicsi ez a hely, sok kihasználatlan része van az épületnek, ami egy jó szervezéspolitikával birtokba vehető. Ott van például a volt Siculus „kocsma” felülete. Nagyon remélem, hogy azt is sikerül a közel­jövőben felújítani és tartalommal feltölteni. Egyébként elkészült egy digitális térkép az épület alaprajzáról, a pincétől a padlásig, amelyen jól láthatóan be tudjuk jelölni, hogy ki milyen felületet használ, melyik terem igényel renoválást, mit mire lehetne hasznosítani. Vannak bajok is persze, például a villanyhálózat teljes felújításért kiált, de igyekszünk megtalálni a módját a fejlesztésnek. Folyamatosan folynak a kisebb felújítások, jelenleg például a színház öltözője melletti mosdókon dolgoznak a szakemberek, és ugyanerre szükség lesz a Néptáncműhelynél is.

– Programok szempontjából mivel indítanak az új évben?

– A programok sora a brassói Impressioine Kamaraegyüttes újévi koncertjével indult. Most közeleg a magyar kultúra napjának megünneplése. Szeretnénk fókuszba állítani, hogy miért is ünnepeljük ekkor a magyar kultúrát, és a város összes kórusa, beleértve az egyházi és iskolai énekkarokat is, a „művház” lépcsőjén Werner Gábor vezényletével előadja a magyar himnuszt. Ha az idő engedi, akkor a Filharmónia is bekapcsolódik.

– Konkrétan milyen feladatokkal kezdi az új évet?

– Kidolgozzuk és megkötjük a már említett együttműködési szerződést, továbbá szeretném egy kicsit újraszervezni az intézmény szervezeti felépítését, ami adott esetben a munkatársak feladatkörének átalakításával is jár. Több olyan feladat is van, aminek eddig nem igazán volt gazdája, gondolok például a közösségi felületek kezelésére, pályázatfigyelésre, a sajtóval való kapcsolattartásra, és így tovább. Mindenképpen szükséges tehát a folyamataink optimalizálása, és ezzel kapcsolatban még bőven van tennivaló.

Asztalos Ágnes