Hirdetés

Megsebesített a medve egy nyolcéves gyermeket Háromszéken

HN-információ
A háromszéki Gelencén megsebesített a medve egy nyolcéves gyermeket kedden délelőtt. A medve bejutott a település központjába, ahonnan megpróbálták elkergetni, az állat az egyik utcába menekült, ahol szembetalálta magát a kisgyermekkel, akit a felsőtestén, az oldalán sebesített meg – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A gyermeket az eset után a kézdivásárhelyi kórházba szállították. A község polgármestere, Ilyés Botond János úgy nyilatkozott, hogy a gyermeknek szerencsére nincsenek súlyos sérülései, de nagyon megijedt. Hangsúlyozta, rosszabbul is végződhetett volna a nagyvad és a gyermek találkozása. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy ezúttal a medve fényes nappal, a település központjában bukkant fel, és hosszan szaladt a falun mintegy öt kilométeres távon. Az éppen játszadozó gyermekkel egy központi zsákutcában találkozott. Rámutatott: a veszély rendkívül nagy volt, ugyanis az állat elszaladt az óvoda, az iskola és a polgármesteri hivatal előtt is. A településvezető elmondta azt is, hogy természetesen értesítették a csendőrséget is, de az állat még a megérkezésük előtt visszarohant az erdőbe. A katasztrófavédelem figyelmeztető üzenetet is küldött a Ro-Alert-rendszerben. A polgármester szerint nem ritka, hogy a medve károkat okoz a településen, gyakran öl meg háziállatokat. Az emberek pedig már belefáradtak a sorozatos kárjelentésbe, ugyanis a hatóságok lassan dolgoznak, és kevesen kapnak időben kártérítést.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!