Hirdetés

Megnyílt a második udvarhelyi oltóközpont

HN-információ
Tegnap reggeltől a bethlenfalvi kultúrotthonban kialakított oltóközpontban is várják azokat, akik kérték a koronavírus elleni vakcinát. A székelyudvarhelyi oltási kampányban a fogorvosok is kiveszik a részüket. A kettes számú oltóközpontot már korábban berendezte a polgármesteri hivatal, de egészen tegnapig csak az egykori Stúdió mozi előterében kialakított helyszínen zajlott a vakcináció. Kedden viszont megérkezett az az oltóanyag-szállítmány, amely lehetővé tette a második oltóközpont megnyitását is, amely tegnap már gőzerővel üzemelt. A bethlenfalvi kultúrotthonban az AstraZeneca oltóanyagot kapják be a jelentkezők. Oltásra az országos platformon lehet jelentkezni, a polgármesteri hivatal szociális igazgatósága továbbra is segít a regisztrációban azoknak, akiknek szükségük van erre, ezért a 0744–420918-as telefonszámot kell hívni. Mint ismert, az országos oltási kampány, illetve az oltóközpontok várólistájának alakulása a vaccin.live oldalon követhető. Székelyudvarhelyen főleg az iskolaorvosok és asszisztensek, illetve a fogorvosok veszik ki a részüket az oltási kampányból – közölte kérdésünkre Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Mint mondta, nagy segítséget jelent, hogy dr. Hermann Örs székelyudvarheyi fogorvos, a Megyei Fogorvosi Kamara elnöke is bevonta a csapatát a munkába. Az említetteken kívül néhány családorvos is csatlakozott, illetve a városi kórházból is részt vesz néhány szakorvos az oltásban. Zörgő Noémi még elmondta, hogy a második központ beindítása az előzőnél szerzett tapasztalatok birtokában már gördülékenyebben ment.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!