Hirdetés

Megfelelő körülmények a dokumentumoknak

HN-információ
Korszerű levéltárat alakított ki Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala. Korábban a városháza pincéjében tartották a dokumentumokat, kedvezőtlen körülmények között. Ezek átkerültek a Kárpátok utcai épületbe, feldolgozásuk folyamatban van. [caption id="attachment_20786" align="aligncenter" width="620"]A hivatal új levéltára. Hasznos információk és érdekességek Fotó: Lázár Hajnal A hivatal új levéltára. Hasznos információk és érdekességek Fotó: Lázár Hajnal[/caption] A régi szülészet épületében néhány felújított helyiségben kapott helyet a polgármesteri hivatal levéltára. A rengeteg aktát korábban a városháza pincéjében tárolták, a magas páratartalom, a nem megfelelő szellőztetés és hőmérséklet miatt nedvesedni, penészedni kezdtek az iratok, ezért a városvezetés még 2013-ben úgy döntött, szükséges egy korszerű levéltár létrehozása. Kialakították és berendezték a megfelelő termeket, ami 160 ezer lejbe került – tájékoztatott a városháza szóvivője, Madaras Szidónia. 2015-ben kezdték el az okmányok átköltöztetését. Gál Levente levéltáros elmondta, az új helyen megfelelő a hőmérsékletnek és páratartalomnak köszönhetően biztonságban vannak az iratok, fémpolcokon elhelyezve, biztonsági berendezésekkel is védve. Mint kifejtette, a levéltári anyag több mint kilencven százalékát a polgármesteri hivatal dokumentumai teszik ki, emellett pedig a Csanód vállalat, valamint a kollektív gazdaság iratanyagának egy része is megtalálható itt. – Történelmi vonatkozásban érdekes iratanyag nem található, de vannak hasznos dokumentumok, így ügyintézés terén tudunk segítséget nyújtani a hozzánk fordulóknak, például, ha valaki nyugdíjazás előtt áll és szüksége van a ledolgozott munkaidő igazolására – részletezte Gál Levente. Akinek ilyen adatra van szüksége, kéréssel fordulhat a polgármesteri hivatalhoz, hogy megkapja a szükséges igazolást. Emellett sok érdekesség is fellelhető a polcokon, régi térképek, néhány jelentős gyergyószentmiklósi épü­let 1800-as évekből származó tervrajza és rengeteg anyakönyvi adat, amelyekből kiderül például, hogy 1896-ban egy 106 éves nő hunyt el, de meg lehet tudni azt is, hogy igen nagy volt a gyermekhalandóság akkoriban. A születési, elhalálozási, házasságkötési adatokat 1875-től kezdődően lehet itt megtalálni. A levéltáros szerint akár kutatási téma is rejlik ezekben a dokumentumokban, már volt is rá példa, hogy államvizsga-dolgozathoz kért innen valaki információkat. A levéltár anyagának nagy része már az új helyen van, de még várnak átszállításra és feldolgozásra további dokumentumok, melyek két alkalmazottnak adnak munkát. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!