Országunkban sok mindenről elmondható, hogy nem működik professzionálisan. Így van ez a lakásbérléssel is: kisvárosban nem áll rendelkezésünkre többoldalnyi hirdetés a kiadó ingatlanokkal, hanem be kell érni néhány olyan ajánlattal, amely valamilyen oknál fogva kihasználatlanná vált: a gyermek, akinek megvásárolták a szülei a lakást, külföldre ment, vagy épp a család költözött nagyobba, és nem talált még vevőt az előzőre. Szó sincs arról, hogy valaki befektetési szándékkal megvegyen egy lakást, és azt berendezze a célközönség – mondjuk egyetemisták – számára. Legtöbbször a bérbeadást is megoldják ismeretségi körön belül. Ha mégis hirdetésre kerül a sor, gyakran megesik, hogy a tulajdonos és a bérlő teljesen mást ért bizonyos fogalmak alatt: míg a tulajdonos felújítottnak és berendezettnek tekinti az ingatlant az új szalagparketta lehelyezésével, meszeléssel és néhány szedett-vedett bútorral, addig a bérlő új villanyvezetékekre és korszerű berendezésekre gondol. És míg teljesen ismeretlen az az eljárás a tulajdonosok körében, hogy a bevétel (ami után mellesleg még adót sem fizetnek, hiszen minden csak feketén, megegyezés alapján működik) egy részét visszafordítsák a lakásba, addig nagyfokú bizalmatlanság is érezhető irányukból. Lakáskeresésem során például volt olyan tulaj, akit jobban érdekelt, hogy mennyit keresek, minthogy megmondja, mennyit kér a lakásért. Ez arra vezethető vissza, hogy már sokan megégették magukat a bérlő által ki nem fizetett számlákkal, esetleg megrongált lakásokkal. Azonban mindez elkerülhető lenne, ha betartanák a bérbeadásra vonatkozó jogszabályokat, aminek köszönhetően mindkét fél biztonságban érezhetné magát. Jaj, hogy ez feltételezi a jövedelem utáni adózást, és más kötelezettségeket is ró mindkét félre – kérem szépen: valamit valamiért.Háromszéki Eszter
borús égbolt
enyhe havazás
Országunkban sok mindenről elmondható, hogy nem működik professzionálisan. Így van ez a lakásbérléssel is: kisvárosban nem áll rendelkezésünkre többoldalnyi hirdetés a kiadó ingatlanokkal, hanem be kell érni néhány olyan ajánlattal, amely valamilyen oknál fogva kihasználatlanná vált: a gyermek, akinek megvásárolták a szülei a lakást, külföldre ment, vagy épp a család költözött nagyobba, és nem talált még vevőt az előzőre. Szó sincs arról, hogy valaki befektetési szándékkal megvegyen egy lakást, és azt berendezze a célközönség – mondjuk egyetemisták – számára. Legtöbbször a bérbeadást is megoldják ismeretségi körön belül.
Ha mégis hirdetésre kerül a sor, gyakran megesik, hogy a tulajdonos és a bérlő teljesen mást ért bizonyos fogalmak alatt: míg a tulajdonos felújítottnak és berendezettnek tekinti az ingatlant az új szalagparketta lehelyezésével, meszeléssel és néhány szedett-vedett bútorral, addig a bérlő új villanyvezetékekre és korszerű berendezésekre gondol.
És míg teljesen ismeretlen az az eljárás a tulajdonosok körében, hogy a bevétel (ami után mellesleg még adót sem fizetnek, hiszen minden csak feketén, megegyezés alapján működik) egy részét visszafordítsák a lakásba, addig nagyfokú bizalmatlanság is érezhető irányukból. Lakáskeresésem során például volt olyan tulaj, akit jobban érdekelt, hogy mennyit keresek, minthogy megmondja, mennyit kér a lakásért. Ez arra vezethető vissza, hogy már sokan megégették magukat a bérlő által ki nem fizetett számlákkal, esetleg megrongált lakásokkal. Azonban mindez elkerülhető lenne, ha betartanák a bérbeadásra vonatkozó jogszabályokat, aminek köszönhetően mindkét fél biztonságban érezhetné magát. Jaj, hogy ez feltételezi a jövedelem utáni adózást, és más kötelezettségeket is ró mindkét félre – kérem szépen: valamit valamiért.
Háromszéki Eszter
