Hirdetés

Még várják a jelentkezőket

HN-információ
Nem teltek még be a pedagógusállások a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban a 2015–2016-os tanévére meghirdetett helyekre – tudtuk meg Márton Attila programkoordinátortól. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által működtetett projekthez hűséges pedagógusok ugyanakkor béremelésre számíthatnak a következő tanévtől. [caption id="attachment_8389" align="aligncenter" width="620"]Egyre több településen népszerűek a magyar pedagógusok által vezetett iskolán kívüli foglalkozások. Magyarul játszva Illusztráció Egyre több településen népszerűek a magyar pedagógusok által vezetett iskolán kívüli foglalkozások. Magyarul játszva
Illusztráció[/caption]   [dropcap]B[/dropcap]ákó megyében, a 2014–2015-ös tanévben 29 településen összesen 2064 gyermek gyakorolta magyar anyanyelvét és ismerkedett a néphagyományokkal a csángómagyar oktatási program keretében tartott délutáni foglalkozásokon. A zárt és gyakran kis lélekszámú településeken oktató pedagógusok közül többen megtalálták számításaikat, és évek óta részesei a programnak, évről évre vannak azonban olyanok is, akik elhagyják Bákó megyét, ezért az RMPSZ-nek folyamatosan pótolnia és frissítenie kell a többnyire szakképzett magyartanárokból, néprajzosokból, magyar tanítókból és más szakképesítésű pedagógusokból álló magyar értelmiségi csapatot. – Idén kilencen távoztak, az ő helyükre keresünk pedagógusokat, illetve az RMPSZ vezetősége még hárommal bővítené az eddigi oktatók számát, összesen tehát 12 helyet hirdettünk meg. Jelenleg hét állás betöltésére van jelentkező, ezért szeptember elején újra meghirdetjük a fennmaradó helyeket – tudtuk meg Márton Attilától. A programkoordinátor szerint a szervezet a havi fizetés mellett biztosítja a pedagógusok lakhatási feltételeit és étkezési jegyet is ad a nevelőknek, így a programba jelentkezők biztosan megteremthetik maguknak az anyagi biztonságot a szegény moldvai településeken. – A szervezet a következő tanévtől bevezette a differenciált bérezést, ez azt jelenti, hogy a pedagógusok a szakképesítésüknek és a régiségüknek megfelelően az alapfizetésükön kívül hűségpénzt is kapnak – tájékoztatott Márton. Információink szerint a differenciált bérezés körülbelül 5 százalékos fizetésemelést jelent a pedagógusok számára. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!