Hirdetés

Még a nap is megfordult a Tomcsa Sándor Színházban

HN-információ
A székelyudvarhelyi színházban április 1-jének, a „bolondok napjának” megadták a módját: fordított napot szerveztek az intézményben – tájékoztat közleményében a társulat. „Sokszor a munkahelyünkön a munkánkba temetkezve nem is tudjuk, hogy a szomszéd helyiségben mi zajlik, milyen problémákkal és kihívásokkal küzdenek a kollégáink. Pedig nagyon fontos, hogy időnként alkalmunk legyen egymás bőrébe bújva megtapasztalni, vajon milyen a másik ember helyzete, mikor milyen feladatoknak, kihívásoknak kell megfelelnie, vagy egyszerűen csak hogyan telik el egy napja. Ezt próbálták ki a Tomcsa Sándor Színházban egy nap erejéig” – olvasható a társulat által kiadott közleményben. Mint írják, a jó hangulatban telt, mókás meglepetéssekkel és kihívásokkal teli, de önismeretből, elfogadásból, empátiából leckét adó nap során mindenki – a sajátjától merőben eltérő – munkakört próbálhatott ki. Ekképpen az intézmény igazgatója színészként próbált a színpadon, a művészeti vezető a varrónő munkáját tapasztalhatta meg, hogy csupán csak egy párat említsünk, a közönségszervező az ügyelő, a színész a műszakos, a műszakos a színész bőrébe bújhatott, az öltöztető a könyvelés nehézségeit tapasztalgatta, volt színész, aki sajtóközleményt vagy Facebook posztokat írt... A nap végén azért mindenki örült, hogy másnaptól a saját munkáját végezheti.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!