Lépten-nyomon a medveproblémával találkozunk, olvasunk róla napi rendszerességgel, a károkról, bosszúságról, amelyeket okoznak a gazdáknak, a csendőrségi riasztásokról, hogy hány segélykérés érkezik naponta miattuk, vagy ne adj’ isten, az újabb áldozattal járó támadásokról, amikor ismét kórházba került valaki, mert meg akarta védeni a rábízott állatokat vagy saját javait. Tétlenül néznek az emberek egymásra, és kérdezik anácstalanul, hogy mire várnak még a hatóságok, mi kell történjen ahhoz, hogy valóban érdemi változás legyen, mert a helyzet egyértelműen tarthatatlan. Hogy sok a medve, azt mostanig is tudtuk, de hogy mennyire, arról most bizonyosodtunk meg igazán. Nemrég ugyanis volt egy medvekalandunk. Barátainkkal minden évben sátorozni megyünk a zetelaki gáthoz, ahol mindig is voltak medvék, de találkozásunk sosem volt velük az elmúlt évek során. Mindeddig! Az első éjjel zavartalanul telt, szombat reggel azonban meglátogatott a mackó, a csapat egyik tagja ugyanis reggel 7 után felkelt, kiment az autóhoz és kivett valamit, viszont nem csukta vissza a csomagtartót. Ki gondolta volna, hogy fényes nappal a medve kap az alkalmon, kiveszi a hűtőtáskát és alig pár méterre felzabálja annak tartalmát, mit sem törődve, hogy marad- e ebédrevalónk vagy sem. Miután jóllakott, továbbállt, mi meg hitetlenkedve szembesültünk a kárral. Hamarabb tért vissza, mint gondoltuk, ugyanis a déli órákban ismét megjelent a táborunk mellett inni az úton lévő pocsolyából, estére pedig már szólt a többieknek is, hogy jöjjenek bátran. Este 11 óra körül egy medvefej bukkant elő a sátrak mögötti bokrokból. Kiabálás, hangos zene, tábortűz nem nagyon hatotta meg, akkor állt tovább, mikor felé repült egy üres üveg. Aztán kisvártatva jött a második, majd a harmadik. Tehetetlenségünkben a 112-es segélyhívóhoz fordultunk. A kiérkező rendőrök egyike még sosem látott medvét, viszont azt rögtön megtapasztalhatta, hogy a sziréna hangja nem ejti kétségbe a vadállatokat, amelyek hozzá vannak szokva az emberek jelenlétéhez. Izgalmas hétvége volt, maradandó élményekkel! Reméljük, hogy a jövőben találnak megoldást az illetékesek a túlszaporodott állomány kordában tartására, és mi újra békében sátorozhatunk.

Hadnagy Éva