Hirdetés

Márkanév lett a Bikkla

HN-információ

Jött egy ötlet, amely jobbnak bizonyult, mint a külföldre költözés gondolata – így kezdődött a Bikkla története 2018-ban, amikor Balázs Áron néhány darab, saját elképzelései szerint legyártott elektromos biciklit rendelt, és bérbe adta azokat a Gyilkos-tónál megforduló kíváncsi turistáknak. A kis vállalkozás alig kétéves, de már nemzetközi ismertséggel, újszerű ötletekkel, partnercégek bevonásával egyensúlyozik a lehetőségek végtelen labirintusában. Két stabil keréken, a természet biztonságos ölelésében.
 

A gyergyószentmiklósi Balázs Áron számára a külföldre költözés lehetőségét egy biciklikölcsönző létrehozásának gondolata írta felül: úgy vélte, hogy a reklámszakmában végzett munkáját nyári időszakban jól kiegészítené egy, a Gyilkos-tó partján kialakított elektromosbringa-kölcsönző. Édesapja, Balázs István biztatására és segítségével belevágtak a megvalósításba: kínai gyártót kerestek, aki az általuk kért tulajdonságokkal rendelkező bicikliket legyártotta, kezdésként hat darabot.
– 2018-ban, a gyilkostói búcsú hétvégéjén indultunk: az első pár órában kíváncsi tekintetekkel találkoztunk csak, majd jött az első bérlő, és sorban a többiek. Este már tudtuk, hogy az ötlet jó és működőképes – kezdte a történetmesélést Balázs Áron.

Balázs Áron ötlete ma már regisztrált márkanév

Kezdeti nehézségek
A kreatív vállalkozás híre először Csíkszeredáig ért el, ahová az év végén szervezett konferenciára Balázs Áront is meghívták, hogy beszéljen a diákoknak arról, hogyan kell innovatív vállalkozást indítani. Itt találkozott Szakács Botonddal, az Eco Tiny House létrehozójával, s a beszélgetés hamarosan együttműködéssé alakult: a mobilházak és a biciklik társítása újabb fejezetet nyitott a Bikkla történetében. Természetesen, a nehézségeket, buktatókat nem lehetett megspórolni, de ezek a tapasztalatszerzés szempontjából fontos állomások voltak.
– 2019-ben elindult a közös vállalkozásunk Botival, rendeltünk újabb bicikliket, amelyek május helyett augusztusban érkeztek meg, akárcsak az alkatrészek. Mivel több biciklihez elengedhetetlen szükség lett volna az utóbbiakra, augusztus második felében, a legnagyobb turistaforgalom idején zárva voltunk. Év végére kiküszöböltük a nehézségeket, s bármilyen furcsa, a 2020-as, járványtól sújtott év is bővelkedett lehetőségekben, fejlődési szakaszokban – vallja a vállalkozás létrehozója.

Háromtagú csapat élteti az innovatív vállalkozást

Váratlan helyzetre is kerül megoldás
A két fiatalt a Cápák között című műsorból nemcsak a tévénézők ismerhették meg, de a Forbes Magyarország magazin szerkesztői is érdekesnek találták az innovatív ötletet, megerősítve a kis csapatban azt a tényt, hogy folytatni mindenképp érdemes.
– Tavaly június végén elindultunk újra, és bár sok kényszerhelyzet adódott, megoldottuk mindegyiket. Nem tudtuk például, hogyan fertőtlenítsük a bicikliket, milyen szabályok vonatkoznak ránk, mit ellenőrizhetnek: végül kitaláltunk magunknak egy protokollt, eszerint hajhálót adunk a sisak alá, fertőtlenítjük a bicikliket, és adunk fertőtlenítőszert a bérlőknek is, maszkot viselünk. Eddig a kitáblázott útvonalakat térkép segítségével is elmagyaráztuk, de mivel a távolságtartás miatt ez most nem lehetséges, digitalizáltuk a túraútvonalakat, QR-kóddal tettük elérhetővé. Így a turista tud navigálni a telefonjával, amelyet a biciklire szerelt telefontartón tud elhelyezni. Ezt a megoldást hosszú távon szerettük volna bevezetni, de a kényszerhelyzet begyorsította a folyamatot, ugyanakkor forgalmat is növelt, hiszen a kihelyezett útmutató táblán jól látható a betervezett útvonal – avatott be a részletekbe Balázs Áron.
Az akkumulátorral ellátott „kövér” kerekű bringák jól bírják a hegyi terepeket: 70-80 kilométert is mennek feltöltött teleppel, ez súlytól, tereptől függően változhat. Nevük pedig könnyen megjegyezhető, frappáns, és akár a biciklizés/biciklikölcsönzés szinonimájává is válhat.
2020 augusztusában Borszéken is megnyitották a kölcsönzőt, időközben pedig egy szoftvert is fejlesztettek, amely nemcsak a bérbeadást menedzseli, és kiküszöböli a papírhasználatot, de egy olyan adatbázis is készült általa, amely pontos képet ad az ügyfelekről, s előrevetíti a jövő feladatait.
– A program által mérhetővé vált, mit és hogyan teljesítettünk 2020-ban, ami nagy segítség a jövőre nézve. Idéntől célzottan tudunk hirdetni, hatékonyan költeni reklámra, hiszen ismerjük a célcsoportot, emellett tervezettebben tudunk dolgozni, reális célokkal. A múlt szezonban a gyilkostói kapacitás 15,7 százalékát használtuk ki, és így is jó eredményeket értünk el bevétel szempontjából: ha ezt a kihasználtságot fel tudjuk emelni húsz százalékra, nagy előrelépést jelent – vázolta a jövőt Balázs Áron.
A háromtagú vállalkozás nagy terveket sző a közeljövőre: év végéig szeretnének egy működőképes franchise-hálózatot kialakítani, az ország más pontjai, illetve külföld felé is terjeszkedni; emellett megújult weboldallal és újabb kölcsönzőpontokkal várják tavasztól a természet és a sport kedvelőit.
– Tavaly december végétől regisztrált uniós védjegy lett a Bikkla, hiszen mostanra sikerült bebizonyítani, hogy működőképes, bővíthető, befektethető. A márkanév a cég értékét is megnövelte, de nyomást is gyakorol ránk, hiszen fel kell nőni a névhez: ezen dolgozunk folyamatosan – összegzett a Bikkla létrehozója.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!