Hirdetés

Már nem akadály a hóhiány

HN-információ

Mintegy 20 ezer eurós beruházás nyomán épült meg Szé­kely­föld első műanyag borítású sípályája Csíksomlyón. A csíkszeredai Olimpik Egyesület által megálmodott pályát tegnap vehették birtokba a gyerekek, hétvégén nyílt nap keretében pedig bárki kipróbálhatja. A projekt megvalósulását Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatta.


Bár az első hó még nem maradt meg, a Kis-Somlyó-hegy oldala ismét sízőkkel telt meg tegnap délután. A Kissomlyó Sípálya szomszédságában valósult meg az a beruházás, amely ezentúl a hómentes időszakokban is lehetővé teszi a legkisebbek számára, hogy elsajátíthassák a síelés alapjait, illetve stabilizálják a korábban megszerzett tudásukat. Miklós Edit, a kezdeményező Olimpik Egyesület elnöke a Hargita Népe érdeklődésére elmondta: az új sípálya segítségével nem kell megvárni, amíg sízésre alkalmas hóréteg alakul ki, hanem már szeptemberben el lehet kezdeni az oktatást.
– Azért hasznos, mert mire lehavaz, a kezdők is meg tudnak annyira tanulni, hogy akár a somlyói nagypályán is le tudjanak siklani. A középhaladó gyerekek pedig besízés szempontjából annyira belejönnek, hogy nem lesz furcsa nekik decemberben újra sílécre állni, hanem benne lesznek a ritmusban – fejtette ki a korábbi alpesi síző.
Az új pálya 45 méter hosszú, 17 méter széles és köteles felvonóval rendelkezik. A gyerekek akár hároméves kortól elkezdhetik a gyakorlást, és a tervek szerint a tudásszintjüknek megfelelő csoportokban tanulhatnak szakképzett oktatók segítségével. Miklós Edit kiemelte: nem versenysportolókat nevelnek, hanem a mozgáshoz szoktatják hozzá a gyerekeket. A szakember elmondta: a pálya megépítése mintegy 20 ezer euróba került, melynek a nagyobb részét Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága állta célirányos támogatás révén. A pályának otthont adó területet a szomszédos, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott Szent István Gyermekotthonhoz tartozik, és térítésmentesen bocsátották az egyesület rendelkezésére, tudtuk meg. A pályát nagy havazás esetén fel tudják majd szedni, a hótaposó gépek nem mehetnek rá a felületre – mondta Miklós Edit.
A gyerekek mozgását, sportolását népszerűsítő oktatási program KidsSport néven az Olimpik Egyesület égisze alatt jött létre. A projekt keretén belül az évszakoknak és időjárási viszonyoknak megfelelően több programot fognak szervezni. Szombaton és vasárnap nyílt napok keretében bárki kipróbálhatja az új pályát. A nyílt napon való részvétel ingyenes és előzetes online regisztrációhoz kötött. Jelentkezési határidő: holnap 18 óra. Részletek és regisztráció a https://www.facebook.com/kidssport.ro oldalon.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!