Hirdetés

Malomipari ritkaságot mutatnának az utókornak


 Adatokat, fotókat gyűjt a gyer­gyóditrói lakosoktól, valamint terveket készíttet a helyi önkormányzat a Fülöp Ákos-féle gőzmalom megmentéséért. A 2020-ban önkormányzati tulajdonba került malomépület fontos része a község történelmének, ezért szeretnék felújítani, információkat ismertetni róla az utókor számára. 

Gyergyóditró híres malom- és molnárfalu volt: az 1920-as évek környékén huszonkét malmot jegyeztek itt, ezek a Ditró-patak déli ágán helyezkedtek el, és mind helyi igényeket szolgáltak ki. A 2001-ben az örökösöknek visszaszolgáltatott, századelőn épült gőzmalmot idén júliusban az önkormányzat megvásárolta azzal a céllal, hogy megmentse a pusztulástól és láthatóvá tegye a nagyközönség számára ezt a malomipari ritkaságot – mondta el lapunk érdeklődésére Puskás Elemér gyergyóditrói polgármester.
Az elöljáró hozzátette: a malom udvarán egy tájházat is szeretnének kialakítani, mindehhez pályázati forrásokat keresnek. Első lépésként a lakosságtól gyűjtöttek régi fényképeket, dokumentumokat, információkat a tulajdonosváltásokról, az épület történetéről, hogy minél teljesebb képet kapjanak a különböző technológiákról, az épület változásairól.
A gőzmalom történeti áttekintése elkészült, jelenleg egy építészeti műhely készíti a terveket, ezek elkészültével megkeressük azokat a forrásokat, amelyek segítségével megvalósíthatjuk az elképzelésünket – összegzett Puskás Elemér. 


Boncina-Székely Szidónia


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!