Hirdetés

Magyar kajakos doppingolt

HN-információ
Pozitív lett a kajakos Kucsera Gábor július közepén elvégzett drogtesztje – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Kajak-kenu Szövetség. Az eddig rendelkezésre álló információk szerint kokaint fogyaszthatott a korábbi világbajnok, aki ugyan az elmúlt években már nem ért el jelentős nemzetközi eredményt, de a két hét múlva kezdődő milánói olimpiai kvalifikációs vb-n K-1 1000 méteren indult volna. A versenyző által sem tagadott vétség és a várható szankciók minden bizonnyal pályafutásának végét jelentik majd – olvasható a szövetségi tájékoztatásban. A 32 éves Kucsera válogatottbeli kerettagságát azonnali hatállyal megszüntették. Hogy ki állhat rajthoz helyette az év legfontosabb versenyén, az néhány napon belül dőlhet el. Május elején két másik kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence bukott meg kokainfogyasztás miatt. Az MKKSZ tájékoztatása kitér rá, hogy a tavaszi esetek óta heti rendszerességgel, szúrópróbaszerűen végeztet teszteket a válogatott keretek tagjain. Kucsera Gábor július 18-án, a szolnoki második válogató megnyerését követően adott mintát. A Magyar Antidopping Csoport éppen a szövetség megrendelésére levett vizeletmintából mutatta ki, hogy a versenyző drogot fogyaszthatott, és erről értesítette az MKKSZ-t, valamint megkezdte a hivatalos eljárást. „Évek óta nem értem el jelentős eredményt sportolóként, ha nem tudtam volna nyerni a szolnoki második válogatón, minden bizonnyal az is versenyzői karrierem végét jelentette volna – mondta Kucsera a blikk.hu-nak. – A pályafutásom szempontjából tehát rendkívül fontos volt a jó szereplés, és ezt a terhet képtelen voltam elviselni. Lazítani akartam, és a legrosszabb utat választottam. Tisztában vagyok azzal, hogy mekkora károkat okoztam a kajak-kenu sportágnak, egy életen át szégyellem magam. Megbántottam a családomat is, tőlük is elnézést kérek.”


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!