Hirdetés

Maguk közt ünnepeltek a filisek

HN-információ
Barátok közt ünnepelte fennállásának 39. évfordulóját a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Jó szokásukhoz híven a hangversenyen és koncerteken kívül idén is többszáz fát ültettek el közmunkával a Hargita oldalában. Az ünnepség pénteken a Gyermekfilharmónia előadásával kezdődött, majd – akárcsak minden évben – kiosztották a legjobbaknak járó Leg Díjakat, utána pedig tábortűz mellett baráti beszélgetés volt a Filicsűrnél, szombaton pedig a Canticum Novum kamarakórus, illetve az egykori filisekből álló, kilenc évvel ezelőtt alakult Gold Band ifjúsági zenekar szórakoztatta a népes közönséget. Vasárnap Szentegyházasfaluban több mint 10 kisfilis részesült az első szentáldozás örömében. Idén a járványhelyzet miatt nem vehettek részt a sepsiszentgyörgyi, udvarhelyi, csíki, illetve anyaországi ifjúsági együttesek, de majd jövőre, a kerek évfordulóra sok meglepetéssel készülnek a szervezők. Haáz Sándor 39 évvel ezelőtt alapította meg a Gyerkmekfilharmóniát a helyi Mártonffi János Iskola zenetanáraként. – Az 1982-es iskolai évzárón idősporlás miatt mindenkit egyszerre akartunk színpadra vinni. Készítettem néhány olyan műsorszámot, amelybe egyszerre mindenki belefért, beleértve a kórust, vonós- és fúvószenekart. Akkor még nem sejtettük, hogy majdnem negyven évig ebben a felállásban életben marad. 1992 óta szervezzük meg évente a születésnapi zenei rendezvénysorozatunkat Filinapok címmel – mondta el Haáz Sándor. Az elmúlt évtizedekben rengetegen megfordultak a csapatban, a fili 35-ik születésnapján számolták össze legutóbb, hogy nagyjából 1200 gyermek vett részt addig a filharmónia életében, ami évi 30-40 új sarjat jelent, a negyvenéves évfordulóra nagyjából 1400-ra bővül ez a szám. – Jövőre az évfordulón ismét számot adunk magunkról, öt évenként összesítjük, hogy milyen események történtek az életünkben. Az elején kíváncsi voltam rá, hogy meddig képes megújulni az együttes, és meddig van beszívó ereje a kisebbek számára, de efelől már nyugodt vagyok – mondja Haáz Sándor zenekarvezető. Jövőre négy generáció lép a közönség elé négy koncerttel, ugyanakkor a Gold Band ifjúsági zenekar is kerek évfordulót ünnepel. Tervezik, hogy képes albumokba – szöveggel ellátott nyomtatott fényképkönyvekbe – szerkesztik az elmúlt négy évtized eseményeit. Simó Ildikó 1985-ben került kapcsolatba a filharmóniával, amikor dobosként bekerült az akkor alakuló régizenekarba. – Nagyon jókat zenéltünk, korhű ruhákban részt vettünk a Régizene Fesztiválon, és akkor kerültem be a kórusba is, amelynek 1988-ig voltam tagja. Hosszú idő után, 1992-ben a városi könyvtárba kerültem, a filinek épp akkor volt szülinapja és a múzeumszállót akkor hozta létre a tanár úr, ami egy épületben van a könyvtárral, így ismét napi kapcsolatba kerültem velük. Egy kis csíkszeredai kitérő után hazakerültünk, a lányaink is filisek lettek, én pedig ismét bekerültem a körforgásba, az alapítvány kurátora is lettem – emlékszik vissza Ildikó. Abban mindannyian egyetértenek, hogy a gyermekfilit elsősorban Haáz Sándor tanár úr karizmatikus egyénisége fogja össze, másrészt pedig a jó hangulat miatt a gyerekek is vonzzák egymást, a kicsik pedig epedve várják, hogy majd ők is nagy filisek legyenek. Az elmúlt években az európai városok mellett Kanadába is eljutottak, és bíznak abban, hogy a tavalyról elmaradt angliai turnéra idén szeptemberben sikerül elmenniük. Ma már nem csak itthon, hanem külföldön is ismerik az egyszerre több mint száz fiatalt színpadra állító Szentegyházi Gyermekfilharmóniát.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!