Hirdetés

Magot fognak és szétszórják

HN-információ
A hagyományos zöldségek men­tését, népszerűsítését és sza­porítását tűzte ki célul a Ci­vi­tas Alapítvány a Polgári Tár­sa­dalomért Magvető elnevezésű programja, amelynek keretében két magmentő kertet hoztak létre. Az egyiket az Ko­lozs megyei Apahidán, a másikat Lókodban alakították ki. A ló­kodi kertben ezekben a napokban elkezdődött a magok begyűjtése, ugyanakkor várják azok jelentkezését is, aki jövőben részt szeretnének venni a magőrző programban. [caption id="attachment_10913" align="aligncenter" width="620"]08_mag A biodiverzítás megőrzéséhez is hozzájárulnak. Megőrzés munkával[/caption] Nem mintakertként, hanem magmentő kertként kell a lókodira tekintetni – ez az első megjegyzése Pakot Mónikának, a Magvető projekt felelősének. A tavasszal létrehozott kertben már korán megmutatkozott a hagyományos fajták egyik jellemzője: nem egységesen fejlődtek az elvetett magok. Olyanok is voltak, amelyek nem voltak csíraképesek, ezért maradt üresen néhány sor a veteményesben. Ez is hozzátartozik a valósághoz, tette hozzá a projektfelelős. A lókodi kertben a saját gyűjtésből, a székelyföldi gazdaságokból származó magok mellett olyanokat is elvetettek, amelyek a franciaországi Kokopelli szervezettől származnak és a kolozsvári Eco Ruralis szervezet közvetítésével jutottak el a lókodi kertbe. Erre jó ok van: a hetvenes években a romániai mezőgazdasági iparosodás kezdetében a Kokopelli volt az a szervezet, amely begyűjtötte a romániai tájfajtákat és átmentette ezeket a mának. A lókodi kertbe kiültetett magok és palánták többsége szép termést hozott. Az időjárás azonban a paszuly- és kukoricaféléknek nem kedvezett, ezért ezekből gyengébb lett a termés. A kertben 26 paradicsomféle és 11 paszulyféle magját tudják begyűjteni, de jó volt az uborka, a paprika és tökfélék termése is, így ezekből is tudnak magot fogni a jövő évre. A Civitas Alapítvány a Magvető projekt keretében tavaszra egy katalógust is megjelentet, amely a két magmentő kertben termesztett zöldségek leírását tartalmazza. A katalógusból, amelyet a magvetok.ro honlapon is közzé­tesznek, bárki kérhet magokat. Öt zöldségfajta magvait kaphatja meg a kérelmező, cserében vállalnia kell, hogy ezek közül legalább egy fajtát szaporítás céljával is megőriz – tudtuk meg Pakot Mónikától. Azok, akik jövőre szeretnének bekapcsolódni a magmentésbe, előzetes bejelentkezés alapján meglátogathatják a lókodi kertet. – Aki eljön és megnézi a kertet, az már nemcsak a katalógus alapján tudja eldönteni, hogy neki milyen tájfajtára lenne szüksége. Láthatja egy-egy fajtának a tulajdonságát, helyigényét – fogalmazott Pakot Mónika. – Az autonómiának sokféle változata van. Lehet egy zászló is, amit ünnepnapokon kiteszünk. Lehetnek a népdalaink, amiket megőrzünk. Lehet a tájépítészet, az, hogy miként építkezünk, a kerteket hogyan alakítjuk ki – ezek mind-mind az identitás megőrzésének arcai. Azt gondolom, hogy egy élelmiszer, amely táplál, a földhöz való viszonyunkat is meghatározza. Nagyon fontos, hogy erre odafigyeljünk. Több jó ok is van a tájfajták őrzésére, véli a Magvető projekt felelőse. Meglátása szerint a tájfajták őrzésével is hozzájárulunk a biodiverzitáshoz, többféle élelmet tudunk biztosítani, ugyanakkor nem hagyjuk, hogy egy ipari cég döntse el, mit eszünk. Daczó Dénes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!