Hirdetés

Magok vagyunk!

HN-információ
„Azt hitték, eltemethetnek, de nem tudják, hogy magok vagyunk” Ez a mexikói közmondás járja át az üldözött keresztényekről szóló híradásokat, hisz a kereszténységnek nemcsak a kezdeti időszakában voltak vértanúi, hanem napjainkban is, egyre inkább. Megszokottá, elpuhulttá, néha megunttá tettük gyönyörű hitünket, mert elfelejtettük, hogy a mi egyházmegyénkben is sokan adták életüket, szabadságukat azért, hogy emberhez méltóan, felemelt fejjel imádkozhassunk 2021-ben. Isten mindig gondoskodik olyan pásztorokról, akiknek juhszaguk van, különösen a szorongattatás, nehézségek idején, amikor azt érezzük, hogy senkink sincs. S ma azt látjuk, hogy mintha nem lenne igény a pásztorra, sőt egyenesen zavaró, ha terelget. Nem akarjuk észrevenni, mert elfordítottuk tekintetünket, becsuktuk szemünket, hogy naponta temetjük saját magunkat. Amikor nincs időnk családunkra, közösségeinkre, amikor kizárjuk magunkat onnan, ahol csak másokkal együtt szólíthatjuk meg Istent úgy, „Mi Atyánk”. Testvérek! Egyszer egy égő ház közelébe ment egy kisfiú és könnyes szemmel kérdezte a tűzoltót: „Bácsi, nem elég, hogy ég a ház, maguk miért szedik szét a gerendákat?” S a tűzoltó így válaszolt, könnyebb a tüzet eloltani, ha szétszedjük a fákat. Megismétlem ezt a mondatot: könnyebb a tüzet eloltani, ha szétszedjük a fákat, gerendákat. Naponta tapasztaljuk, és hallgatásunkkal vagy megélhetésünk féltésével, ezt a rombolást egy igen kicsivel közelebb hozzuk magunkhoz, amikor elhitetjük saját magunkkal, hogy az időt, az emberi kapcsolatainkat haszonnal mérik, már nem tartó gerenda mindaz, ami minket összetartott, eggyé kovácsolt, a közös hit, a felebarát szeretete, másokért élő önzetlen élet. Hat évig voltam szórvány pasztorációban, ott ahol már szétszedték a nemzetünk gerendáit, ahol már dohos szaga kezd lenni az anyanyelvnek, ahol már csak a temető igazán magyar. Ezért megengedhetetlen számomra, hogy legyintsek arra, ha valaki hiányzik, ha valaki elment, ha valaki eltévedt közülünk. Ezért nem tudok örülni annak a sikernek, annak a boldogságnak, annak az érvényesülésnek messze innen, mely költöző madárként elfelejti a hazautat. Láttál te már iskolakezdéskor kétségbeesett gyermeki szemet, aki társai szülei között a sajátját kémleli, keresi? Akinek hiányoznak a szülei. Láttál már te csalódott, magára maradt szülői szemeket, akiket itthon felejtettek, tehetetlenségre kárhoztattak? Nem hiszem, hogy volna ezekre válaszunk, csak annyi talán: könnyebb a tüzet eloltani, ha szétszedjük a fákat, gerendákat. Sokszor kell éreznem és megélnem azt, hogy eltemetjük értékeinket, s nem vesszük észre, hogy mi keresztények, hogy mi magyarok, magok vagyunk. Elhalványuló fénnyel pislákolnak tartóra tett lámpásaink és vigyázó tekintetünk nem őrködik a mieink felett. Bedeszkázott és elhagyott otthonaink arról árulkodnak falvainkban, hogy hosszú időre vagy örökre felfüggesztették az újrakezdhető létet, akarva vagy akaratlanul, megszólíthatatlanná tették a közösségi életet. Ezzel szemben, velünk szemben Isten mindig megszólítható. Jézus a tagadó, a helyezkedő ember, Júdás mellett mondta ki, értetek imádkozom. Ő jól tudja, hogy életünk sokszor botladozik, hogy újrakezdéseink a régi énünk fényezése, de mégis kősziklának nevezi az érte lelkesedő hitet. „Azt hitték, eltemethetnek, de nem tudják, hogy magok vagyunk.” A mi egünkön egy fecske is tavaszt hozhat, megújulást, mert magok vagyunk magyarságunkban és kereszténységünkben – mert Jézus értünk is imádkozik. Ezért ha valaki melletted úgy él, mintha eltemette volna saját magát, értékeit – mondd el neki, magok vagyunk, és odafigyeléseddel, szereteteddel, adj számára az esővízhez hasonlóan életre hívást, életben tartást. Az élet újjáalkotható, azért nem mindegy, hogy belenyugszom-e, hogy temetik értékeimet, vagy életet árasztok magam köré. Mert az Istenbe kapaszkodó ember az élet sója, a világ világossága és szétrombolt egységünk itt születik újjá, mert együtt, mert közösen kapaszkodunk. Nem kell belőle sok, nem kell számolnunk, hogy hányan vagyunk itt, mert képesek vagyunk ennyien is magunk körül megváltoztatni a világot. Elvehetnek mindent, mind elmehetünk, a szülőföld akkor is szülőföld, az Isten akkor is Isten, és az emberi élet értéke akkor is csak a közösségben, az egységben valósulhat. „Azt hitték, eltemethetnek, de nem tudják, hogy magok vagyunk” Áldott pünkösdöt!

Márton József római katolikus plébános



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!