Macskák

A Madách Színház 1983-ban mutatta be Andrew Lloyd Webber musicaljét, a Macskákat. A páratlan sikerű darabban Kovács Norbert táncművész öt éven keresztül szerepelt. Emlékeit idézi.

„Tánckarrieremet Dunaújvárosban egy amatőr tánccsoportban kezdtem, ahol Európai bajnoki hetedik lettem, s a Flash tánccsoporttal második helyezést értem el Genfben, a Formáció show-tánc világkupán a Kán-kán című produkcióval. A sikeren felbátorodva felvételre jelentkeztem a hamburgi Macskákba, ez nem sikerült, viszont nagyon megszerettem a darabot. Így tizennyolc évesen Budapesten is próbálkoztam a Madách Színházban; ezúttal sikerrel. A felvételin, balettórán és moderntáncórán kellett részt vennem, s a repertoárból is be kellett tanulni részeket. Az eredményem nyomán 1990-ben kerültem a Madách Színházba, s öt évig dolgoztam a társulatban, a Macskákban mintegy háromszáz alkalommal léptem színpadra. Az utolsó évben a mágus Mefisztulész szerepét bízták rám. 

Utólag visszagondolva egy fantasztikus korszakot élhettem át, az ott szerzett emlékek végigkísérik életemet. Élmény volt „belebújni” egy szerepbe, úgy viselkedni mozdulatban, táncban, ahogy a figura megkívánta. Egységes, kiváló csapatban dolgoztunk, az akkori magyar színházi élet egyik legjobb együtteseként tartottak minket számon, ami nagy szó volt, mivel akkor indult Földi Béla irányításával a Budapest Táncszínház is. A Madách társulat rangot szerzett egész Kelet-Közép-Európában. Csak jó emlékeim maradtak meg erről a korszakomról: bejártam fél Európát, volt olyan év, hogy négyszáz alkalommal léptem fel, de soha nem éreztem ezt fárasztónak. Olyan kiváló színészekkel szerepeltem, mint Hűvösvölgyi Ildikó, Kautzky Armand, Lak­lóth Aladár és Szerednyey Béla.

Seregi Lászlót, a Macskák koreográfusát, emblematikus művésznek és embernek ismertem meg. Kiváló memóriájának köszönhetően az összes darab minden mozdulata a fejében volt. Maximális erőbedobást követelt meg mindenkitől az „egy mutatás, egy tudás” elvét később az élet más területén is érvényesítettem. Azt azért hozzá kell tennem, hogy akit szeretett, azt nagyon szerette, aki viszont nem volt neki szimpatikus, annak nagyon kellett igyekeznie, hogy elfogadja. Büszkén mondhatom, hogy én az első kategóriába tartoztam, nagyon kedvelt, s nem is értette, miért a Madách Színházban, s miért nem a Magyar Állami Operaházban szerepelek. Laci bácsi azért látta, hogy tőlem távolabb áll a klasszikus balett, ami az Operaházban viszont hangsúlyos volt. Fél évtized után a Madáchtól csendben búcsúztam. Jóllehet az Opera is szerződéssel keresett meg, viszont a tudásomat végül a színes repertoárú Budapest Táncszínházban tudtam kamatoztatni, ahol szintén kiváló koreográfusokkal dolgozhattam együtt.”


 

: an accessible web community