Hirdetés

Ma szavaz az Európai Parlament

HN-információ
Az Európai Parlamentnek (EP) kötelessége fellépni a magyarországi jogsértések ellen, ugyanis a helyzet semmit nem javult a magyar különjelentés júniusi szakbizottsági elfogadása óta – hangoztatta a dokumentumot összeállító Judith Sargentini a testület tegnapi strasbourgi vitáján. Orbán Viktor magyar kormányfő szerint „nem a magyar kormányt akarják elítélni, hanem Magyarországot”. A tegnapi ülésen Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő kijelentette, a testület nem teljesíti ígéreteit az uniós állampolgárok felé, amennyiben nem tudja „behúzni a vészféket”. Nem tűrhető tovább, hogy egy tagállam kormánya következmények nélkül sértse meg rendszerszinten az Európai Unió alapértékeit – tette hozzá. – Az Európai Unió Tanácsa, illetve annak osztrák elnöksége nagy jelentőséget tulajdonít a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok fenntartásának – mondta a soros elnökség képviseletében Karoline Edtstadler osztrák belügyi államtitkár. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke arról számolt be, hogy a brüsszeli testület egyetért a jelentésben megfogalmazott aggályokkal. Hangsúlyozta, az EU nem létezhet a jogállam és az alapjogok tisztelete nélkül; a civil társadalom, a tudományos élet és a média szabadsága pedig alapvető feltétele a demokráciának. Manfred Weber, a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője hangsúlyozta, szükség lehet még az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás Magyarországgal szembeni megindítására, amennyiben a kormány nem hajlandó megoldani bizonyos jelenlegi vitás ügyeket, hogy a tagállamok kormányainak tanácsában lehessen folytatni a párbeszédet. Az Európai Konzervatívok és Reformerek frakció képviseletében a lengyel kormánypárti Ryszard Legutko elfogultnak nevezte a jelentést, és kiemelte, hogy ismét egy demokratikusan megválasztott kormányt támadnak az EP-ben. Guy Verhofstadt, a liberálisok vezetője kijelentette, hogy Magyarországot ma nem vennék fel az EU-ba. Hozzátette, a bírálatok nem a magyar nép, hanem kizárólag a kormány ellen irányulnak. Nigel Farage, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája euroszkeptikus képviselőcsoport vezetője kiemelte, hogy Orbán kiáll a népéért és az országáért, ezután pedig azt javasolta, hogy Magyarország is csatlakozzon az EU-ból távozó Egyesült Királysághoz. A vitában Orbán Viktor magyar kormányfő többek között kijelentette, hogy „a saját hazájuk ellen szavazó” magyarokkal az a baj, hogy „jobban gyűlölnek engem, mint amennyire szeretik a hazájukat”. Guy Verhofstadtnak, a liberálisok vezetőjének szavaira úgy reagált: Verhofstadt jobban gyűlöli a konzervatív keresztényeket, mint amennyire szereti Európát. Hozzáfűzte: „Aki pedig azt állítja, hogy a jelentés nem Magyarországot ítéli el, olvassa el a címét. Itt nem a magyar kormányt akarják elítélni, hanem Magyarországot.” Orbán Viktor azt is mondta, hogy a migráció elleni küzdelem nem pártkérdés, és minden kormánnyal hajlandó együttműködni, amelyik meg akarja védeni a határokat. „Megemelem a kalapomat a bátor olaszok előtt” – tette hozzá. A korrupcióra vonatkozó megjegyzéseket a magyar miniszterelnök úgy kommentálta: Magyarországon minden pályázat nyilvános, bármely európai cég elindulhat, az egyedül induló pályázatok aránya Magyarországon 26 százalék, az uniós átlag 24 százalék. Orbán Viktor szavait azzal zárta: a néppárthoz tartozóként úgy látja, „bajban vagyunk, gyengék vagyunk”, a néppártiak nem elég erősek, hogy a saját útjukat járják. „Úgy táncolunk mi, néppártiak, ahogy a szocialisták meg a liberálisok fütyülnek. Szeretném, ha a jövőben ezen tudnánk változtatni” – közölte. Az EP ma szavaz a testület illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott jelentésről, amely szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, s ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását. MTI


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!