Hirdetés

Ma kezdődik a színházi évad

HN-információ
A Magyar Dráma Napján, azaz ma indul az évad a Csíki Játékszínnél. A társulat ez alkalomból a tavalyi repertoár egyik sikerdarabját, az Édes Annát játssza. [caption id="attachment_12029" align="aligncenter" width="620"]Társulati csoportkép az Édes Anna előadás után 2015. június 27-én, a budapesti Városmajori Szabadtéri Színházban Fotó: Veress Albert Társulati csoportkép az Édes Anna előadás után 2015. június 27-én, a budapesti Városmajori Szabadtéri Színházban Fotó: Veress Albert[/caption] Amint arról korábban beszámoltunk, Csíkszereda önkormányzati színháza, a Csíki Játékszín repertoárjában négy nagytermi és egy stúdióelőadás szerepel a 2015–2016-os színházi évadban. A nagytermi előadások közül Müller Péter Szemenszedett igazság című bűnügyi drámája lesz a leghamarabb látható, bemutatóját november 9-re tűzték ki. A darabot Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója állítja színpadra. A Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékot Csíki Zsolt rendezi, bemutatóját december 30-ára tervezik. Ezt a tavasz folyamán Spiró György Imposztor című komédiája követi majd, a társulattal már korábban is dolgozó Kövesdy István rendezésében. Az előadás nóvuma az lesz, hogy ezúttal egy meghívott színész játssza benne a főszerepet, Czintos József Jászai Mari-díjas színművész személyében. Április elejétől tűzik műsorra Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi című drámáját, ezt a társulathoz szintén visszatérő elismert román rendező, Sorin Militaru viszi színre. A nyár folyamán már bemutatott stúdióelőadás, az Isteni színjáték avagy. egész évadban műsoron lesz. Kiút a csapdahelyzetből A műsorválasztás koncepciója kapcsán Parászka Miklós lapunknak elmondta, három előadásuk is társadalmi csapdahelyzetekkel foglalkozik, ilyen a Ványa bácsi, a Szemenszedett igazság, de tulajdonképpen az Imposztor is. – Hogyan történik meg, hogy emberi közösségek belesodródnak csapdahelyzetekbe, amiből nem látnak kiutat, nem tudnak kitörni, és minél jobban mozognak, nyüzsögnek, vitatkoznak, annál mélyebben süllyednek bele valamilyen süppedékes talajba? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket szeretnének felvetni – fejtette ki. A színházigazgató ugyanakkor jelezte, hogy műsoron kívánnak tartani korábbi előadásokat is. Az Éjjeli menedékhelyet Gyergyószentmiklóson fogják hamarosan játszani, a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, aztán a felújított Kakuk Marcit viszik vidéki körútra, októberben a Napsugár fiúkkal mennek egyhetes magyarországi turnéra, tavasszal pedig a Revizorral utaznak Dunaújvárosba. Arra a kérdésünkre, hogy várhatók-e ez évben vendégelőadások, Parászka Miklós még nem tudott pontos választ adni, de elárulta, hogy zajlanak tárgyalások ez ügyben különböző hazai és magyarországi társulatokkal. Meserepertoár A három Hargita megyei kőszínháznak idén is lesz meseprogramja, ennek keretében három előadás, a Hamupipőke, a Mátyás-mesék és az Incanto című meseadaptáció tekinthető meg. Ezek közül csak a Hamupipőke készül a Csíki Játékszínnél, a Mátyás-mesék a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, az Incanto pedig a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendégjátékában valósul meg. Utóbbi előadásokra 2016 januárja–májusa között kerül majd sor, a Budaházi Attila által rendezett Hamupipőke azonban már ez év novemberében bemutatásra kerül. – Egy nagyon jó adaptációról van szó, Gimesi Dóra meseátiratáról, ami nemcsak gyerekekhez, hanem egy szélesebb közönségréteghez szól. Akár családi programnak vagy felnőtteknek is szívesen ajánlom. Nekem az tetszik benne, hogy a mostohának és Hamupipőkének az összecsapása itt nem a gonosz és az ártatlan szembenállása, hanem a kamasz és a felnőtt viaskodása. Lényegében arról szól, hogy a felnőtt és kamasz között nehéz a harmóniát megteremteni – osztotta meg velünk a darabbal kapcsolatos gondolatait a rendező. A meseelőadások egyébként a 6–13 éves korosztálynak szólnak. Ők három előadást tekinthetnek meg a bérlettel, illetve megválthatják azt négy előadásra is, és ezzel kedvezményes belépőt nyernek a Lurkó Fesztiválra. – Ez egy gyermek- és ifjúsági találkozó, amire hangsúlyosan a gyerekeknek és fiataloknak hozunk előadásokat, illetve az óvodások kerülnek ilyenkor előtérbe, mivel a mesebérletnek nem ők az elsődleges célközönsége. Van tervünk arra is, hogy babaszínházi produkciót hozzunk létre, ami tipegőknek, 1–3 éveseknek szól – világosított fel a meseprogramért felelős dramaturg. Hozzátette, a fesztivált várhatóan május második felében szervezik meg. Megújult nézőtér A mai évadkezdő előadásra a színház megújult nézőtérrel várja közönségét. – Nem átépítésről, hanem felújításról van szó, ami elsősorban esztétikai, higiéniai jellegű megújulást jelent – hangsúlyozta az igazgató. Festés, kárpitozás, járófelület-felújítás zajlott eddig, ugyanakkor a mennyezet hőszigetelésére is sor került. Parászka úgy értékeli, a színpad műszaki-technikai megújulása csak a távolabbi jövőben történhet meg, a székek cseréjét és a színpadi gépészet megújítását azonban sürgős feladatnak látja. Egy újabb változás a színháznál az, hogy ettől az évadtól felvállalta a Csíki Mozi multifunkcionális termének működtetését. Ez egyrészt műszaki üzemeltetést jelent, másrészt adminisztratív működtetést, utóbbi alatt azt kell érteni, hogy a Csíki Moziban megvalósuló előadásokra a Csíki Játékszínnél kell igényt bejelenteni, a tervezett produkciók pedig bekerülnek a színház műsorrendjébe. Bár a társulat egyelőre nem tervez ott színházi előadásokat, Parászka nem tartja kizártnak, hogy ha „meglódul a fantáziájuk”, születhetnek olyan alkalmi vagy műsorrenden kívüli produkciók, amit ebben a térben valósítanának meg. [box type="shadow" ]Még válthatók bérletek A Csíki Játékszín 2015/2016-os évadjára október 1-jéig még válthatók bérletek. A négy nagyszínpadi előadásra érvényes felnőttbérlet ára 50 lej, a diák- és nyugdíjasbérlet 30 lej. A meseprogram előadásaira a háromalkalmas bérlet 15 lejbe, a négyalkalmas 20 lejbe kerül, és egyben kedvezményes belépőt jelent a Lurkó Fesztiválra. A színház jegypénztára munkanapokon 10–13, valamint 17–19 óra között tart nyitva.[/box] Részeg Imola


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!