Hirdetés

Lőrincz Sándor Románia-kupa-ezüstérmes

Kopacz Gyula

Másfél évnyi aktív ökölvívást követően lett ezüstérmes Lőrincz Sándor. A kápolnásfalusi fiatal az elmúlt hét végén Brăilán rendezett Románia-kupában az U22-es korosztály 63 kilogrammos súlycsoportjában végzett úgy a második helyen, hogy a döntőt két sérüléssel vívta. Sok áldozattal járt a siker.

Az elszántság, az elhivatottság, a mindenáron küzdeni akarás a kulcsa egy-egy sportsikernek, ez pedig teljesen ráillik Lőrincz Sándorra. A Csíkszeredai Bene Regaz SE ökölvívója másfél évnyi aktív sportolást követően lett ezüstérmes az U22-es korosztály 63 kilogrammos súlycsoportjában, az elmúlt hét végén Brăilán rendezett Románia-kupában.
Lőrincz Sándornak nem az elmúlt heti volt az első országos megmérettetése, tavaly ugyanis az U18-as korosztály országos bajnokságán az ötödik helyen zárt, ám számára mégis újdonság volt a brăilai verseny: a kápolnásfalusi fiatal ugyanis először mérkőzött a felnőtt sportolók között.
– Az első mérkőzésén a slatinai Dinu Ionuț Cătălin fiatal ellen lépett ringbe Lőrincz Sándor, gyakorlatilag ez volt az első meccse, amelyet a felnőttek között vívott. Nem volt könnyű a küzdelem, de pontozással 5–0-ra nyert a tanítványom. Igaz, egy sérülést is összeszedett, ugyanis ellenfele megfejelte, a jobb szeme körül be is kékült rendesen Sándor, de ennek ellenére továbblépett – nyilatkozta lapunknak Todor Loránd, a Bene Regaz SE vezetője és a sportoló edzője. Hozzátette, tanítványának a második mérkőzésen is sikerült pontozással győznie, de ezt a küzdelmet sem úszta meg sérülés nélkül. – Jól harcolt ezen a meccsen is tanítványom a Turnu Măgurele-i Botea Ionuț Alexandru ellen, ám a küzdelem során hüvelykujjsérülést szenvedett, ennek ellenére viszont sikerült pontozással megnyernie az elődöntőt és bejutott a döntőbe – mondta a sportoló edzője. Az U22-es Románia-kupa 63 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a kápolnásfalusi sportoló a iași-i Chiriac Marian ellen lépett a ringbe, ám ezt az összecsapást a moldvai sportoló nyerte.
– Elégedett vagyok a tanítványom teljesítményével, hiszen első éves felnőttként alig másfél évnyi edzéssel a második helyen zárt a Románia-kupában. Van a javításra lehetősége, ugyanis még legalább két évig az U22-es korosztályban indulhat az országos megmérettetéseken, az ökölvíváshoz való hozzáállása, elszántsága és nem utolsósorban a sok edzés meghozza majd, remélem, számára a várva várt aranyérmet is – mondta Todor Loránd, hozzátéve, hogy Lőrincz Sándor hozzáállása a sportághoz példaértékű. – Reggel autóbusszal utazik Kápolnásfaluból Csíkszeredába, edzés után pedig az iskolai tevékenységét végezte, eddig online módon, majd ezt követően délután is edzésen vett részt. Mivel a kora esti órákban nincs autóbuszjárat a megyeszékhelyről Székelyudvarhely felé, ezért a második edzése után kigyalogolt Csíkszereda végébe, ahonnan autóstoppal ment haza. És tette mindezt heteken át mindennap. Nem mellékes az sem, hogy érettségi vizsga előtt áll Lőrincz Sándor, így az edzések mellett nemcsak a ringben, hanem az iskolapadban is bizonyítania kell – mesélte tanítványáról Todor Loránd.


Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!