Hirdetés

Liofilizált búzafű és egyéb ínyencségek

HN-információ
A székelykeresztúri származású Szabó Bilibók Attila Kis­ga­lambfalván telepedett le családjával, ahol többféle vállalkozást működtetnek. A gazdálkodás mellett búzafűkapszulát állítanak elő, ugyanakkor agroturisztikai panziót is létrehoztak. Nyílt napon mutatták be a búzafű termesztését, illetve a liofilizálást (fagyasztva szárítást), amellyel tartósítják a különféle zöldségeket, gyümölcsöket. [caption id="attachment_91388" align="aligncenter" width="1000"] Attila a búzafűtermesztés fortélyát osztja meg a látogatókkal. Nem titok Fotó: Nagyálmos Ildikó[/caption] A házaspár tizenöt éves nagyváradi lét után négy éve költözött a Nagy-Küküllő menti faluba. A jövőt mindenképp vidéken képzelték el, Székelykeresztúrhoz, Attila szülővárosához minél közelebb. Kisgalambfalván agroturisztikai panziót működtetnek, de szeretnék, ha hosszú távon a búzafű és a gyümölcsök liofilizálása lenne fő bevételi forrásuk. – Olyan gazdaságot próbálunk létrehozni, ami önellátó, vegyszermentes, és ahol mindent újrahasznosíthatunk, semmi sem vész kárba – mondja Attila, aki a nagyvárosban pályázatírással foglalkozott, emellett kocsmatulajdonos is volt. Attila szerint a település földrajzi elhelyezkedése alkalmas arra, hogy a külföldi turisták felfigyeljenek rá és akár telket, régi házat vásároljanak, ezzel megmentve az omlásra ítélt épületeket. Ezzel a céllal hozták létre az egész Európának szóló, Transylvanian Miracle nevű honlapot (https://transylvanianmiracle.com), ami bemutatja ezt a térséget és ezen az oldalon népszerűsítik a búzafűből készült levet, illetve az immár liofilizált kapszulákat. – Fontos lenne, hogy idejöjjenek a külföldiek, hogy tanuljunk egymástól. Azért tartunk mi is nyílt napokat, hogy átadjuk a tudást, hiszen otthon bárki előállíthat búzafüvet. Van néhány fontos dolog, amire vigyázni kell és ezeket mi mind megosztjuk az érdeklődőkkel. A búzafű, mint minden növény, amit feldolgozunk, lepréselünk, nagyon gyorsan elkezd lebomlani. Két módon lehet megőrizni: tartósítószerek hozzáadásával, vagy a legideálisabb a mélyfagyasztás módszere. Ez a mai életvitel mellett nehézkes. Mi hetedik éve fogyasztjuk a búzafüvet, s mivel egyre nőtt a fogyasztói réteg, ekkor fogtunk neki saját termesztő felületet építeni. Debrecenben találkoztam először a búzafűvel, s mivel egyre nehezebb volt a fagyasztva szállítás, rátaláltunk a liofilizálás nevű eljárásra – magyarázza Attila. A liofilizálás fagyasztva szárítást jelent, olyan eljárás, amivel tartósítószer és adalékanyag hozzáadása nélkül 100 százalékban megőrizhető minden növényi vagy állati eredetű termék. A búzafűlé, illetve -kapszula aszerint növelhető, hogy milyen egészségi állapotban van az adott személy, ebből kifolyólag az állapotfenntartás és a gyógyítás is működik. A búzafűben benne van az összes ásványi anyag, ami létezik, szinte az összes vitamin, nagyon sokféle enzim, rengeteg klorofill, és ezzel az eljárással meg is őrződnek benne. Fontos, hogy csíráztatásra hántolatlan tönköly-, vagy tönkebúzát használjunk, ezek több mint 8000 éves fajták és az ipar nem matatott hozzá. Félredobott gabona volt, így megmaradt a tápértéke. Székelyudvarhelyen a Select vendéglő melletti kis zöldségesboltban, Csíkszeredában a Millefolium boltban vásárolhatják meg Attiláék termékét, online pedig a honlapjukon rendelhetnek az érdeklődők. Nagyálmos Ildikó


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!