Hirdetés

Lezárultak az ifjúsági és lelkivezető-képzések

HN-információ
Március közepén zárult a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) Teljes Szívvel ifjúsági vezető-, illetve a Teljes Szívvel Forte ifjúsági zenecsoport-vezető képzése. Ezúttal 29 fiatal végezte el a kurzusokat, amelyeket az online térben és esetenként a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban tartottak. A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség vallási szervezete, amelynek küldetése az egyházmegyében élő fiatalok meghívása arra, hogy öntudatos, hitüket megélő, a társadalomban hivatásukat felelősségteljesen vállaló felnőttekké váljanak. A Teljes Szívvel ifjúsági vezető-, illetve a Teljes Szívvel Forte ifjúsági zenecsoport-vezető nyolc hétvégés képzést 29-en végezték el – közölte lapunk érdeklődésére Szabó István képzésvezető, a FIF munkatársa. – Hogyha még hozzászámoljuk azt a kilenc lelkes fiatalt, akiknek meghívásos alapon biztosítottunk – külön párhuzamos programban – továbbképzést, akkor már 38 fiatalról beszélhetünk. A képzéseket még 2020 februárjában kezdtük el, de a korlátozások miatt, sok átszervezés után csak most március közepén tudtuk befejezni. Nemcsak emiatt volt különleges évadunk, hanem azért is, mert először vontuk össze a két kurzus programját. Ráadásul mindezt úgy, hogy a szervezők megtartották mindkét képzés sajátosságait – részletezte Szabó István. Hozzátette: gyakran három párhuzamos program is zajlott egy-egy hétvégén. Főként online tartották a kurzusokat, de a járványhelyzettől függően a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban is tudtak találkozni. – A képzéseken többek között vízióról, célokról, tervezésről, vezetői kompetenciákról, hatáskörökről, retorikai alapokról tanulnak a résztvevők. Ezek mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a fiatalok előrébb lépjenek az önismeretben, hisz a vezetői hozzáállás egyik alapfeltétele, hogy önmagát, lehetőségeit és korlátait egyaránt ismeri az egyén. A TSZ Forte képzésanyaga ezúttal liturgiai alapismeretekkel, zeneelméleti és gyakorlati témákkal is bővült – mutatott rá a képzés vezetője. Megjegyezte: a képzések során nemcsak elméleti tudást igyekeztek átadni, hanem a szentségimádások és a szentmisék által gondoskodtak a fiatalok lelki feltöltődéséről is. Szabó István azt is elmondta, ezekkel az ifjúsági vezetőképzésekkel az is céljuk, hogy a plébániákon működő ifi- és zenecsoportokat felkészült, kompetens fiatalok vezessék, illetve a vezetői utánpótlás évről évre biztosítva legyen. Hozzátette: a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség máris gőzerővel dolgozik a következő képzések elindításán.

Vlaicu Lajos



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!