Hirdetés

Lemezbemutató turnéra készülnek

HN-információ
Lemezbemutató koncertsorozatra készül megalakulásának 45. évfordulóján a Barozda együttes. Az évforduló apropóján a Hargita Megyei Kulturális Központ gondozásában megjelent a Kájoni és a népzene kiadvány, CD-melléklettel. A turné előtt az együttes tagjai, valamint Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője ismertette a részleteket. Jubileumi és lemezbemutató koncerteket tart október 2. és 5. között a Barozda együttes: Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Magyarfülpösön fognak állomásozni. Mint Simó Józseftől, az együttes egyik alapító tagjától megtudtuk, a visszaemlékezés mellett a Kájoni és a népzene című lemezről is ad elő részleteket az együttes. Továbbá a két részből álló műsor első felében az elmúlt 45 évre emlékeznek az erdélyi hagyományos népzenével, Balassi-nótákkal, virágénekekkel, táncdallamokkal. A második részben a Kájoni és a népzene lemezt mutatják be, amelynek zenei anyagát Pávai István népzenekutató állította össze. Mint Pávai István közölte, a felvételeken Kájoni-dallamok hangzanak el, párhuzamba állítva a népzenével. Elmondása szerint a zenei műfajok közötti összefüggéseket keresték a műsor összeállításakor. Györfi Erzsébet népdalénekes hozzátette: számára nagy kihívás énekben megszólaltatni ezeket a dallamokat, ugyanakkor gyönyörű feladat is. A koncerteken közreműködnek helyi zenészek is, többek között Szabó András és Ványolós András. Ferencz Angéla a CD-vel ellátott könyvről elmondta: a kiadvány a Barozda együttes 45. évfordulója alkalmából lát napvilágot, ám egy többéves tervezés, közös munka előzte meg. ‒ A Csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezőjeként úgy terveztük tavalyelőtt már, hogy a fesztivál 40. évfordulójára kiadvánnyal emlékezünk. Itt kapcsolódott össze a Barozda együttes Kájoni-CD-terve, illetve az intézményünk által kezdeményezett Kájoni 390 emlékév. Így hát egy hármas évforduló gyűrűjében kelt életre egy kiadvány, amely CD-mellékletet is tartalmaz ‒ közölte lapunkkal a kulturális központ vezetője. A sajtóesemény végén az együttes tagjai neki is fogtak a próbának: a Zeng a lélek, zeng a szó című népdalt adták elő a sajtó képviselőinek.
A Kájoni és a népzene kiadvány megjelenését Magyarország Kormánya támogatja a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!