Legyen példakép Erőss Zsolt!

Az eredeti kisiskolát 1957-ben építették

A közel két éve tartó felújítás eredményeképp tegnap adták át a teljesen átalakult orotvai Erőss Zsolt Általános Iskolát. Ugyan volt olyan időszak, amikor az iskola fennmaradása kérdéses volt, de a közösségnek köszönhetően a felújított falakat sikerül élettel megtölteni.

Afelújított orotvai iskola átadási és névadó ünnepségére gyűltek össze a helybéliek, a munkálatok megvalósulását lehetővé tevő döntéshozók, politikusok, tanfelügyelők, valamint a környékbeli iskolák igazgatói, tanárai, az egyház képviselői A helyi templomban tartott szentmisét követően az iskola udvarán folytatódott az ünnepség.
Az eseményen felszólaltak köszönetüket fejezték ki az elöljárók felé a sok segítségért és önzetlen munkáért. Puskás Elemér polgármester köszönetet mondott Barti Tihamérnak, a megyei tanács alelnökének, valamint Bende Sándor országgyűlési képviselő nélkülözhetetlen segítségéért.
Barti ünnepi beszédében elmondta, szerinte Erőss Zsolt is azért jutott oly magasra, mert egy összetartó, erős kis közösségben nőtt fel, ezért azt kívánta a fiatal generációnak, hogy példaképük Erőss Zsolt legyen, és hogy soha ne váljanak meg a székely makacsságuktól, amely a névadót is a fellegek fölé juttatta.
Hadânbu Cristina, az iskola igazgatója szintén köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek az iskola felújításában, hozzátette, volt olyan időszak, amikor az iskola fennállása kérdéses volt, de a közösségnek köszönhetően meg tudták menteni.
Az eseményt a gyerekek szavalatai, énekei, tánca tette ünnepivé, illetve a segítőket emlékplakettel jutalmazták.

Bege Botond

: an accessible web community