Hirdetés

Lebontásra ítélve

HN-információ
Feltételezhető, hogy annak leromlott állapota miatt tűzték napirendre a kormány augusztus 2-i ülésén a sportterem és tekepálya alkotta marosfői sportkomplexum ügyét. És döntöttek annak sorsáról is: a létesítményt belátható időn belül lebontják. A Hivatalos Közlöny tegnapi számában megjelent 2018/593-as kormányhatározat értelmében jóváhagyták a szóban forgó sportkomplexum átkerülését állami köztulajdonból az állam privát tulajdonába, s ez avégett, hogy az ingatlant kiselejtezzék és lebontsák. Egyébként egy tégla- és betonépületről van szó, amely öltözőkkel, raktárakkal rendelkezik, valamint a már említett tekecsarnokkal is. A sportterem, akárcsak a tekepálya, 1986-ban épült, illetve került bejegyeztetésre. Az időközben, pontosabban 2006-ban egy tűzeset okán jelentős mértékben károsult, s azt követően bizonyos helyreállítási, újjáépítési munkálatokat végeztek. A kormányhatározatból közvetve az olvasható ki, hogy annak újjáépítése nem lenne indokolt, legalábbis gazdasági-műszaki szempontból. Ilyenképpen pedig elkerülhetetlenné vált, válik lebontása. Amúgy az ilyen kiselejtezésnek és lebontásnak a vonatkozó törvényes előírásokkal összhangban előfeltétele annak az adott ingatlannak az állami köztulajdonból az állami privát tulajdonba való áthelyezése. Csak az érdekesség kedvéért: a kormányhatározat szerves részét képező melléklet szerint az ingatlan leltári értéke 1,4 millió lej. Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!