Lábbusszal

Bíró István
Becsült olvasási idő: 1 perc

Hideg, csípős téli reggel. A hőmérő higanyszála alulról súrolja a mínusz 25 Celsius-fokot. Az egyik csíki település emberpalántái mezítláb, egy-két hasáb fával igyekeznek a hőszigeteletlen, központi fűtéssel nem rendelkező iskola felé. Sokak számára bármennyire is hihetetlen történetnek tűnik, de nem mese. Nagyapámék jártak így iskolába az 1930-as évek derekán.
Ugyancsak hideg, csípős, ködös reggelek. Térdig érő hóban, közel 20 percnyi gyaloglás az iskola kapujáig. Ugyanaz a falu, ugyanaz az iskola, de már sokkal jobb tanulási körülmények. Ez sem mese, csupán a 2000-es évek elejének története. Igen, mi még gyalog jártunk iskolába. Aztán ahogy a nyugati ideológia és vele együtt a nyugati autók kezdtek begyűrűzni, úgy az össznépi elkényelmesedés, hadd ne írjam, esetenként dögség is kezdett meghonosodni közösségeinkben. (Gyorsan megjegyzem, nem vagyok a fejlődés ellenzője, és folyamatosan azon is dolgozom, hogy a csíki sötétség csak a szolgáltató hibája legyen, de egy biztos a túlzásba vitt dolgok nem egészségesek.) Szóval, eljött az az idő, amikor az iskolától 10 percnyi sétára lakó atyafi kocsiba ülteti a gyermekét és elfuvarozza, nehogy baja legyen.
A tanévkezdés napjaiban ismét arról szóltak a hírek, hogy egyik-másik városban lábbusszal járnak a gyermekek iskolába, s ez micsoda vagányság. Megáll az ész és tátong. S közben keresi a válaszokat, hogy a lábbusszal való iskolába járás fikció vagy valóság, örüljön-e a kezdeményezésnek vagy kikacagja. Örüljünk, mert úgy néz ki, hogy amióta ilyen cifra világot élünk, sokan megfeledkeznek a mozgás jótékony hatásairól, de elfelejtették azt is, hogy iskolába menet milyen jó volt társaságban lenni, beszélni az előző esti játék élményeiről, a (meg nem írt) házi feladatról, és egy-két almát csenni az utcára kihajló ágakról. Közben az immunrendszer is edződött.
Úgy gondolom, az iskolába járás ezen „zord” körülményei is tanítottak az életre, a „deszkurkálódásra”, az önfegyelemre és az önállóságra. Ismétlem, nem vagyok a fejlődés ellen, és bizonyára vannak helyek, ahová szükséges a fuvar, de egy biztos: az utca egy-egy rezdülésétől nem omlik össze a gyermek lelkivilága, és a gyaloglással talán még a feszültséget is levezeti. Örüljünk a lábbusznak, és a józan paraszti ésszel megáldott kezdeményezőit támogassuk bátorító „benzinnel.”