Hirdetés

Közösségépítés a virtuális és valós térben

HN-információ
Székelyudvarhelyen jártak a Női vállalkozók Erdélyben Facebook csoport megálmodói. Bensőséges találkozón ismerhették meg az érdeklődők azokat a sikereket és kudarcokat, amelyekből megszületett az erdélyi vállalkozó nők egyre életképesebb közössége. [caption id="attachment_80460" align="aligncenter" width="1000"] Közösségépítés az üveg- és betonplafon lebontásáért. Együtt könnyebb Fotó: Asztalos Ágnes[/caption] Az RMDSZ Udvarhelyszéki Nőszervezetének szervezésében hangzott el péntek délután a Gondűző Étteremben a Női Vállalkozók Erdélyben. Hogyan lépünk át az üvegplafonon? című előadás. A vendégek, Ballok Ildikó, Czirjék Kati és Antal Hajnal maguk is vállalkozók, és saját tapasztalataik, sikereik, illetve kudarcaik során ismerték fel, hogy mennyire fontos a támogatói közösség ezen a területen is. Egyedül nem megy Három sikeres vállalkozót ismerhettek meg az udvarhelyi nők, akik saját történetüket tárták az érdeklődők elé, azzal a céllal, hogy példájukkal is bátorítsák azokat, akik már vállalkoznak, vagy még csak fontolgatják a lehetőséget. Sajátos út egy nő számára, ha a magánszférában akar valamit felépíteni, és mindhárom meghívott kiemelte, hogy az egyik jellemző talán éppen az, hogy a nőknek egyedül nem igazán megy a vállalkozás építése, fenntartása, fejlesztése. Ballok Ildikó társaival pár éve ún. „faluprogramot” indított, a vidéket járták, az otthonról is végezhető munka iránti érdeklődést kívánták felébreszteni, növelni. Több száz nővel találkoztak, és rájöttek, hogy a legnagyobb kihívás a nők képzése lenne, megtanítani őket, hogy merjenek a saját útjukra lépni, hogy hogyan adják el munkájukat, és hogyan igazodjanak el a pénzügyi világban. A tapasztalatokból született meg az Erdélyben élő vállalkozó vagy vállalkozni készülő nők fóruma, a zárt csoportot idén februárban hozta létre a legismertebb közösségi oldalon Ildikó, és mára több mint másfél ezer tagot számlál. – Érdemes női közösségeket építeni, mert jó irányba változhat a társadalom, ha a nők gazdaságilag megerősödnek – mondta a Női vállalkozók Erdélyben Facebook csoport alapítója. Mint mesélte, kezdetben személyesen hívott meg embereket a virtuális közösségbe, ő maga posztolt témákat, cikkeket, de mostanra már nincs erre szükség, mert aktív kommunikáció zajlik a tagok között. Nők, egymás között Érdekes, hogy a tagok 70 százalékának nincs még igazi vállalkozása. Ildikó úgy véli, hogy az erdélyi nőknek nemcsak az üvegplafon-jelenséggel kell megküzdeniük, mert az alatt létezik egy betonplafon is. – Ez nem más, mint amit mi nők, magunknak építünk a félelmeinkből, gátlásainkból, a szüleinktől kapott mintákból – mondta Ballok Ildikó. A virtuális közösség ennek leépítéséhez is szeretne hozzájárulni azzal, hogy támogatja a tagok közötti valós gazdasági kapcsolódásokat, bátorítja a partner-marketinget, amikor egymás vállalkozását, termékeit népszerűsítik saját oldalaikon a nők, teret ad az ötletcserének egy vállalkozás elindítása, vagy adott esetben egy jó megnevezés kapcsán. Egymás érzelmi támogatásán túl szakmai kérdéseket vitatnak meg a csoportban, pályázati lehetőségeket, nemzetközi információkat osztanak meg egymással a nők, tanácsadás is zajlik, ha kell, mindez ingyen. Zárt közösségről van szó, ahová néhány kérdés megválaszolása után lehet „bebocsáttatást” nyerni, és férfiakat – eddig – nem engedtek be. – Fontos, hogy itt saját magukat adhassák a nők. Ne a megfelelés vonja el a figyelmüket, merjék vállalni gyengeségeiket, elbizonytalanodásukat is, és ez így, egymás között az igazi – magyarázta Ildikó. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!