Hirdetés

Közös sajtút létrehozásán gondolkodnak

HN-információ
A Magyar Sajtkészítők Kézműves Céhének szervezésében székelyföldi körúton vettek részt az anyaországi termelők és gazdák. A vendégek több sajtkészítőt is felkerestek, ellátogattak a szépvízi Csengő Tejszövetkezet üzemébe, ugyanakkor a Székely Sajtkészítők Kézműves Egyesületének tagságával is találkozott a Kiss Ferenc által vezetett delegáció. a9ri2r9qp_1o6i2bq_c0cA magyarországi és a székelyföldi sajtkészítők további szoros együttműködésének eredményeként jöhet létre a közös sajtút, amelynek alapvető célja, hogy segítse a gazdákat a sajt értékesítésében. – Olyan lehetőségeket látunk itt, amit nagyon ki kéne aknázni. Ezeket a gyönyörű helyeket be kellene vinni egy rendszerbe, segíteni kell a termelőket ezzel. A cél, hogy az előállított terméket a lehető legjobb áron tudjuk értékesíteni – fogalmazott magazinunknak Kiss Ferenc sajtkészítő. A magyarországi szakember, aki évek óta segíti a székelyföldi kézműves sajtkészítők munkáját, úgy véli, hogy a meglévő külföldi minták, amik a sajtutakra vagy az értékesítési formák működésére vonatkoznak, példaként szolgálhatnak az itteni termelők számára. A szépvízi Csengő Tejszövetkezet üzemét is meglátogató magyarországi csapat a helyben készült sajtok kóstolása mellett a gyártási folyamatot is elemezte az üzem vezetőjével, illetve a helyi sajtmesterekkel együtt. Kiss Ferenc hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy az előállított termék ne a piacon lévő huszonöt termék mellett legyen egy huszonhatodik, hanem olyan sajátos ízvilágot hordozzon, amit a vásárló is felismer, és ezért kedveli majd a szépvízi sajtokat. Éppen ezért azt javasolták, hogy a gyártási folyamatban a jelenleg meglévő nagy méretű sajtkád és tartály helyett kisebb méretű eszközök használatára törekedjenek, amelyek lehetővé tennék több különböző sajt készítését. A magyarországi szakember véleménye szerint a jövő szempontjából életbevágó megértetni a gazdákkal, hogy az üzem hosszú távon akkor lesz fenntartható, ha ők minőségi tejet állítanak elő és azt is, hogy a tej kifizetése a sajteladáshoz kötődik. A sajtkészítő mester úgy véli: az állattartókat érdekeltté kell tenni az eladásban, de ezt csak akkor érzi a gazda, ha az értékesítéstől függ az ő pénze. A magyarországi küldöttség arra biztatta a helyieket, hasznosítsák azt a tudást, amelyet a fiatal szakemberek a magyarországi továbbképzések során szereztek. Daczó Dénes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!