Hirdetés

Közművesítenek és napközit is építenek Kápolnásfaluban

HN-információ
Az anyagi források hiánya miatt több, a község számára fontos beruházást kellett elnapolni tavaly Kápolnásfaluban. A község polgármestere szerint ami késik, nem múlik – az előzőnél sokkal eredményesebb esztendő lesz az idei. Befejezik az új községházát, közművesítenek és elkezdődik a napközi otthon építése is. [caption id="attachment_43503" align="aligncenter" width="960"] Benedek László[/caption] A Hargita-hegység lábánál fekvő, a keleti határában a 18. század elején épült kápolnáról elnevezett Kápolnásfalu azon kevés udvarhelyszéki települések egyike, ahol az önkormányzati választásokon a Magyar Polgári Párt képviselőjének szavaztak bizalmat a lakosok: 2008-ban választották meg elöljárójának Benedek Lászlót. A fiatal polgármester rászolgált a voksokra, hiszen azóta harmadik mandátumát tölti, egy híján tíz éve képviseli és igazgatja a valamivel több mint 2000 lelket számláló közösség ügyeit. A múlt évről és az új esztendőbeli tervekről készségesen számolt be lapunknak. – A tavalyi év elég szegényes volt. Több olyan beruházásunk volt, aminek nem tudtunk nekifogni. Ilyen például az a szociális intézmény, amihez már az építőanyag is meg van vásárolva, és be kellett volna költözzünk az új tanácsépületbe, ami már fel van húzva pirosban, de nem tudtuk befejezni – sorolta a múlt év restanciáit Benedek László. Hozzátette, hogy a község pénzét nem pocsékolták, törlesztették az elmaradásokat, azaz rendezték a számlákat. Ezek a kiadások, magyarázta, abból adódtak, hogy az előzetes számításokhoz képest többe került a térkövezés (1000 négyzetméterrel többet tettek le, mint tervezték), a falut a 13-as országúttal összekötő, korábban balesetveszélyes útkereszteződés kiszélesítése, rendbetétele is – ez egy előre nem tervezett beruházás volt. A tervezett beruházásokat azonban nem ezek a pluszkiadások hiúsították meg, hanem az, hogy a korábbi esztendőkhöz képest tavaly jóval (kb. 300 ezer lejjel) kevesebb volt a kasszában az erre a célra fordítható összeg, plusz az előző évekhez képest a falufejlesztésre lehívható kormánypénzek is sokkal vékonyabban csordogáltak – indokolta meg a „szűkös esztendő” okát az elöljáró. Csüggedésre ok nincs, hiszen ami tavaly elmaradt, idén pótolják. – Van két nagy, a tavalyi évben már megnyert pályázatunk, aminek a licitre vonatkozó dokumentációját most küldtük el jóváhagyásra Gyulafehérvárra. Az egyik az a nagyon fontos projekt, ami megoldja a falu egyik régi gondját, a kanalizálást. Nálunk nincs szennyvízhálózat, ennek és a tisztítóállomásnak a kiépítésére 1,2 millió eurót nyertünk, s ha minden jól megy, akkor már februárban meghirdetjük és tavasszal neki is lehet fogni ennek a munkálatnak. A másik nagy tervünk a délutáni programmal működő modern, 5 csoporttal működő napközi otthon felépítése, ami egy 600 ezer eurós beruházást jelent – újságolta Benedek. Hangsúlyozta, hogy egy községi korszerű napközi nagyon fontos, igény és nagy szükség van rá, és nem állna üresen, hiszen, ahogy mondta, „hál’ istennek gyermek az van Kápolnáson”. Jelenleg is 90-95-en járnak a helyi óvodába, ami korábban az iskola épületében működött, de miután a tanintézményt a Világbanktól nyert 800 ezer dollárból teljesen felújították és elnyerte a vidéki iskolák kategóriában a legmagasabb minősítést, az ovit nem lehet többet visszatelepíteni az épületbe. A kicsik számára jelenleg egy ideiglenes helyszínen, a központban egy tömbházban erre a célra átalakított, három önkormányzati szolgálati lakásban „óvodáznak”. Mivel ez az oktatási forma csak délelőtti programot biztosít, kb. 20 gyermeket visznek át a szülők a szomszédba, azaz a szentegyházi napközibe. A faluképbe beillő, modern, egyemeletes napközi helye megvan, a központban, a templomtól alig 100 méterre, önkormányzati telken épül fel. Az építkezést nem halogatják, ha minden jól megy, akkor tavasszal nekifognak, és ha egy „böcsületes vállalkozót is kapnak”, akkor 2018 őszén már megejthetik az ünnepélyes oviavatót is. A kápolnásfalvi önkormányzat tarsolyában nemcsak ezek a község lakóinak életét mindenképpen kényelmesebbé, jobbá tevő tervek szerepelnek. – Várjuk a költségvetést, s ha olyan lesz, akkor idén nyáron mindenképpen át akarunk költözni az új polgármesteri hivatalba. A mostani szűkös is, nem is felel meg a célnak, a fűtéssel is problémák vannak, az egy irodába összezsúfolt két-három tisztviselő sem dolgozhat normális körülmények között. A terveink készen vannak, ha meglesznek a kiírások, akkor pályázunk az utcák leaszfaltozására, a mezei és erdei utak rendezésére is. Én a tavalyi után mindenképpen egy jobb, eredményesebb évre számítok – bizakodott Benedek László polgármester. Beszélgetésünk végén rákérdeztünk az erdőkitermelésre is annak apropóján, hogy a téma folyamatosan terítéken van és nagy vitákat szült és gerjeszt mai napig is a tőszomszédban, Szentegyházán. Az elöljáró büszkén mondta: Kápolnásfaluban, ahol hagyományos foglalkozás a fakitermelés, -feldolgozás, ilyen gondok nincsenek. – Nálunk nincs probléma, van 2-3 fafeldolgozó cég, akik teljesen legálisan dolgoznak. A közbirtokosság 2003-ban megalakult nálunk, és azóta, ahogy a nagykönyvben meg van írva, úgy mennek a dolgok. Az erdőgazdálkodás minden téren, a kitermeléstől a visszaültetésekig rendben van – közölte Benedek lapunkkal a jó hírt. Lázár Emese


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!