Hirdetés

Közel negyvenezer résztvevő olvasta Tamási műveit

HN-információ
Negyvenezres állandó közösség alakult ki a nemzetközi felolvasómaratonon – derült ki a Kájoni János Megyei Könyvtár statisztikai adataiból. Az eseményre évente ugyanazok az intézmények, civilszervezetek, külföldön élő magyar közösségek csatlakoznak, az állandó résztvevőkhöz pedig folyamatosan jelentkeznek új személyek is. A Hargita Népe napilap munkaközössége idén is időt szánt arra, hogy ez alkalommal Tamási Áron gazdag életművéből szemelgessen. [caption id="attachment_24137" align="aligncenter" width="620"]Tamási műveiből olvastak fel tegnap szerkesztőségünk munkatársai is Fotó: László Róbert Tamási műveiből olvastak fel tegnap szerkesztőségünk munkatársai is Fotó: László Róbert[/caption] Az olvasást népszerűsítő rendezvényt 2009-ben a székelyudvarhelyi László Judit indította útjára, az elmúlt két évben a szervezés feladatait a Kájoni János Megyei Könyvtár vette át, az esemény országhatá- rokon túl is népszerűvé vált. A megyei könyvtár statisztikai adatai szerint 2014-ben, amikor Móricz Zsigmond műveiből szervezték a felolvasómaratont, tizenkét országból közel 28 ezer személy olvasott, tavaly pedig több mint 30 ezer felolvasó nyitotta ki a Kányádi Sándor-köteteket. Állandó felolvasó közösség Az elmúlt két év alatt kulturális intézmények, iskolák, civilszervezetek, nőegyletek csatlakoztak és lettek állandó résztvevői a ma­ratonnak. Tavaly és idén is elsők között olvastak fel a megyei könyvtárban Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársai, a csíkszeredai Sapientia egyetem képviseletében Balogh László könyvtármenedzser. – A könyvnek illata és tapintása, fogása van. Ez az élmény egyedülálló és helyettesíthetetlen – mondta köszöntőbeszédében Szarka Gábor konzul. A felolvasást Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője kezdte el, Tamási Áron Helytelen világ című kötetéből a Réz angyal novellából olvasott fel részletet, délután négy órakor pedig a Hargita Népe napilap munkaközössége szemelgetett Tamási gazdag életművéből. A Kájoni János Megyei Könyvtáron kívül több helyszínen szerveztek csoportos olvasást, a csíkszeredai Sapientia egyetem könyvtárában például százan vettek könyvet a kezükbe, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban 446-an, a Nagy István Művészeti Középiskolában 300-an olvastak fel, míg a József Attila Általános Iskolából 560-an csatlakoztak a rendezvényhez. Felolvasómaraton a számok tükrében A megyei könyvtár részleges adatai szerint az idei maratonra kilenc országból összesen 39 ezer felolvasó jelentkezett, a végleges adatokat a rendezvény után néhány nappal tudja összesíteni az intézmény. – Azt viszont már most látjuk, hogy újabb rekordot döntünk a hazai résztvevők számát illetően: eddig 600-zal többen regisztráltak az eseményre országhatárokon belül, mint tavaly, illetve a települések közül a legnépesebb a csíkszeredai részvétel, a megyeközpontban közel 4 ezren olvasnak ezen a napon – tájékoztatott Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa. A könyvtár adatai szerint a maratonra előzetesen 32 400 romániai személy regisztrált: 16 megyéből 133 település és 210 intézmény. Csatlakoztak ugyanakkor a rendezvényhez Magyarországról (4495), Szlovákiából (662), Kárpátaljáról (372), Belgiumból (25), Írországból (még nincs pontos adat a résztvevők számáról), Németországból (1), az USA-ból (61), Dániából (1). Tehát összesen eddig 8 országból 5618 felolvasó jelentkezett be a maratonra. Pál Bíborka [box type="shadow" ]Tamásit olvastak a Tamási Áron Gimnázium diákjai Székelyudvarhelyről indult nyolc évvel ezelőtt, és azóta sem vesztett népszerűségéből a felolvasómaraton. Idén is legalább két és fél ezren kapcsolódtak be a kezdeményezésbe, és olvasták együtt, hangosan, magukban Tamási Áron valamelyik írását. Csak a Városi Könyvtárba legalább 600 gyerek látogatott el tegnap, a felolvasómaratont a Tamási Áron Gimnázium elemisei nyitották meg kis zenés műsorral a könyvtár udvarán, majd elsőként az iskola igazgatója, Laczkó György olvasott. A tékába főleg a kisebbek tértek be a nap folyamán, fogadtak vendégeket a Tompa László Általános Iskolából, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnáziumból, a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolából is, majd kora délután a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának (NYÖP) olvasóklubja kapcsolódott be a felolvasómaratonba – tájékoztatott a nemzetközivé vált mozgalom ötletgazdája, László Judit. Három székelyudvarhelyi iskolában (az Orbán Balázs, Móra Ferenc és Benedek Elek iskolákban) testületileg olvastak, azaz minden tanár és diák „belekóstolt” tegnap Tamási valamelyik elbeszélésébe, regényébe, de a felsoroltakon kívül több társaság, udvarhelyszéki vidéki tanintézmény is jelezte: részt vett az idei rendezvényen, amely Tamási Áron életművére kívánta ráirányítani a figyelmet. Asztalos Ágnes [caption id="attachment_24138" align="aligncenter" width="960"]felolvaso_maraton_1_SZ Fotó: Asztalos Ágnes[/caption] [/box]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!