Hirdetés

Közel 100 személyt oltanak naponta

HN-információ
Továbbra is népszerű a korondi oltásközpont, a lelkesedés nem lankad a március 1-i nyitás óta. Miklós Johanna, az oltásközpont koordinátora, aki a helyi polgármesteri hivatal megbízásából teljesít szolgálatot, elmondta, náluk egyelőre nem tapasztalható az oltási kedv hanyatlása. A népszerűséget más sem bizonyítja jobban, mint hogy kezdetben napi 60 személyt oltottak be, mára ez a szám már a 100-at közelíti. Két váltásban dolgozik a szakszemélyzet, reggel 8–14, valamint 14–20 óra között fogadják a pácienseket, mindennap, hétvégén és ünnepnapokon egyaránt. Mindkét váltásban három asszisztens, két orvos és két regisztrációval foglalkozó személy tevékenykedik. A személyzet márciusi bérét a korondi polgármesteri hivatal saját költségvetéséből fedezte és fizette ki az elmúlt hónapban. Közel 100 ezer lejt fordított erre a célra a helyi önkormányzat. Az oltásközpontban egyébként a Pfizer típusú vakcinával immunizálják a lakosággot, amelyből minden második-harmadik napban kapnak új adagot. Miklós Johanna ugyanakkor azt is elmondta, a legtöbb páciens az oltásközpont közvetlen telefonszámát használja a regisztrációra (0730–576352), de sokan vannak olyanok is, akik rászánják az időt és személyesen keresik fel a központot, hogy időpontot kérjenek és regisztráljanak. Az oltásra várók legtöbb 2-3 napon belül sorra is kerülnek – tájékoztatott a korondi oltásközpont koordinátora.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!